2021. március 30., kedd

Sós-zöldfűszeres sárga túró.

 

 

A sárga túróról már sokat hallottam, és évek óta készülök én magam is elkészíteni, de valahogy mindig elmaradt, mert a sok édes kalács és sütemény mellé sok lett volna az édesből. A napokban viszont Katalinnál a "Katalin konyhája" blogban rábukkantam a sárga túró sós változatára, mely rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Nem is várakoztam vele, tegnap el is készítettem a saját ízlésünkre snidlinggel, medvehagymával, és kaliforniai paprikával fűszerezve, majd ma megtörtént a kóstolás. Csakis annyit tudok mondani hogy nagyon finom, és az ünnepi asztalon idén sós-zöldfűszeres sárga túrót fogok feltálalni a főtt sonka mellé.



Hozzávalók:

5 dl tej (zsíros tej)

5 db tojás (nagy)

1,5 tk só

1 kk őrölt fehér bors

snidling (ízlés szerint)

2-3 levél medvehagyma

1-2 szelet piros kaliforniai paprika



A snidlinget, a medvehagymát, és a paprikát vágjuk fel apróra, és tegyük félre.

Készítsünk elő egy tálat, egy fakanalat, és egy nagyobb méretű gézlapot (Én egy ritkább szövésű konyharuhát használtam).

A tejet öntsük bele egy edénybe, majd keverjük hozzá a kissé felvert egész tojásokat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd tegyük fel a tűzre, és állandó kevergetés mellett melegítsük forráspontig.

Ezután vegyük kisebbre a lángot, majd szintén állandó kevergetés mellett addig főzzük, míg csomókban össze nem áll, és külön válik a savótól. 

Amikor teljesen különvált a savótól, vegyük le a tűzről, és keverjük hozzá az előzőleg apróra vágott zöldfűszereket és a paprikát.

Ezután öntsük bele az előkészített gézlapba (vagy konyharuhába) majd szorosan fogjuk össze, hogy összeálljon a túró, közben nyomkodjuk ki a savót, és szorosan kössük össze.

Ezután a batyut kössük egy fakanálra, helyezzük egy tál fölé, és hagyjuk úgy, hogy a maradék savó is kicsepegjen a túróból.

Amikor az összes savó kicsepegett, tegyük be a hűtőbe, hogy teljesen kihűljön, összeálljon, és szépen tudjuk majd szeletelni.



Amikor a túró teljesen kihűlt, csomagoljuk ki, és tálalásig tartsuk a hűtőben.

Közvetlenül tálalás előtt szeleteljük fel, és úgy kínáljuk pl. a főtt sonka mellé, melyhez nagyon jól illik.

Én vékonyra szeletelt sonka mellé kínáltam, egy szelet frissen sütött medvehagymás kenyérrel.

 

1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 130 kcal

Fehérje: 9 g

Zsír: 8 g

Szénhidrát: 6 g


6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, örülök hogy elkészítetted, és hogy ízlik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalin, én köszönöm a remek receptet, nagyon finom volt. Az ünnepekre újra elkészítem majd.

      Törlés
  2. Időtlen idők óta készülök rá én is... te kitűnő eredménnyel estél át a tűzkeresztségen, úgy látom. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne várj vele tovább, mert nagyon finom! Évek óta készültem rá, de valahogy mindig úgy gondoltam, hogy túl édes. Ez a sós változat pedig nagyon bejött nekünk, az ünnepekre újra elkészítem a sonka mellé. :)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Nem fogod megbánni.... és ízlés szerint fűszerezheted.

      Törlés