2021. március 6., szombat

Pávaszem (macskaszem....)

 

 

Bevallom ez a sütemény már jó rég óta várakozik arra hogy megsüssem, de kitudja miért eddig mindig elmarat. Persze a halogatást csakis most bánom igazán, mert olyan finom, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni, és eszük egyik szeletet a másik után. Az elkészítése igen egyszerű, és az omlós linzertésztához remekül illik a kissé savanykás meggy, és a dióhab. Én a két tésztarész között kicsit nagyobb helyet hagytam, így a süteményem talán kissé laposabb lett, de a dióhabot elég soknak találtam, és nem szerettem volna, ha marad belőle.... persze az sem lett volna gond, mert a maradékból finom habcsók készült volna.




Tészta hozzávalói:

30 dkg liszt

4 db tojássárga (nagy)

15 dkg vaj

1 dkg friss élesztő

1-2 ek tejföl (20%-os)

1 csipet só

1 kk porcukor


A liszthez adjuk hozzá a sót, majd szitáljuk bele egy tálba.

Ezután morzsoljuk hozzá az élesztőt, keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat, és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá a tojássárgát és egy evőkanál tejfölt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (gyúrás közben apránként adjunk még hozzá annyi tejfölt, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk)

Ezután osszuk el három egyenlő részre a tésztát, majd külön-külön sütőpapírra helyezve nyújtsuk ki, és töltsük meg.




Töltelék hozzávalói:

25 dkg darált dió

20 dkg kristálycukor

4 db tojásfehérje (nagy)

csipet só

1 cs vaníliás cukor

kb. 1 üveg magozott meggy


Tészta lekenéséhez:

kb 2 ek tejföl


A tojásfehérjéhez adjuk hozzá a kristálycukrot, a csipet sót, majd verjük fel közepes keménységű habbá.

Ezután adjuk hozzá a vaníliás cukrot, és a darált dió felét, majd óvatosan kezdjük el összekeverni. Keverés közben adjuk hozzá a maradék darált diót is.

Ezután töltsük a diós habot egy kinyomózsákba. (vagy neylon zacskóba, melynek a végén vágjunk egy kisebb rést)



Az egyik tésztát helyezzük rá egy sütőpapírra, majd nyújtsuk vékonyra.

Ezután a két szélétől kicsit beljebb, rakjuk ki a tésztát meggyszemekkel, majd a sütőpapír segítségével hajtsuk be a tészta mindkét szélét úgy, hogy maradjon ki köztük bőven hely. (Én nagyobb helyet hagytam ki, mivel elég soknak találtam a diós habot.)

Ezután helyezzük a sütőpapírral együtt rá egy gáztepsire, majd a szabadon maradt tésztára nyomjuk rá a habos-diós töltelék 1/3 részét.

A másik két tésztával is így járjunk el. Nekem mindhárom tészta ráfért a gáztepsire. (ízlés szerint hagyhatunk kisebb helyet is a diós habnak, de én nem szerettem volna hogy maradjon belőle, ezért terül el jobban a sütemény)

Ezután a tésztát vékonyan kenjük le a tejföllel, mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe és közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 30 percig sütöttem.)

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta lett, és biztos nagyon finom is! Kicsit irigyellek, hogy Te már megsütötted, mert nálam is már évek óta várólistán szerepel, de valahogy mindig elmarad... 😃

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm! Katikám, ne várakoztasd tovább, mert nagyon egyszerű és nagyon finom sütemény. Én pl. a Borbás Marcsi műsorában láttam, az adta meg az utolsó lökést, és rögtön el is döntöttem hogy megsütöm. Alig vártam hogy kihűljön, és valóban olyan finom, hogy szinte nem lehet abbahagyni.:)

    VálaszTörlés