2020. december 20., vasárnap

Kakaós piskótatekercs banános krémmel.

 


Advent negyedik vasárnapjához érkeztünk, már csakis pár, várakozással teli nap választ el bennünket a karácsonyi ünnepektől. A háziasszonyok fejében gondolom már összeállt az ünnepi menü, elkészültek a mézes és aprósütemények, szép sorban sorakoznak a mákos és diós bejglik, és hamarosan elkészülnek a krémes torták is. A gyerekek pedig egyre izgatottabbak, hogy vajon milyen ajándék kerül majd a fenyőfa alá. Én a mai vasárnapra egy egyszerű, ám finom krémes piskótatekercset sütöttem, melyet banános krémmel töltöttem meg. Nekünk nagyon ízlett, és szerintem még az ünnepi asztalon is megállja a helyét. 

 

Mindenkinek kellemes Advent vasárnapot, és meghitt, várakozással teli napokat kívánok!



  Tészta hozzávalói 37x33 cm-es gáztepsihez:


10 dkg liszt
2,5 dkg holland kakaó (cukrozatlan)
12,5 dkg porcukor
4 db tojás (nagy)
1 tk vaníliaaroma
2 ek forró víz


A porcukrot tegyük bele egy keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és pár perc alatt keverjük jó habosra. (legalább háromszorosa legyen)

Ekkor állandó keverés mellett, először csorgassuk hozzá a vaníliaaromát, majd kanalazzuk hozzá a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig.

A lisztet keverjük össze a kakaóval, majd szitáljuk hozzá a cukros-tojásos keverékhez. Ezután egy fakanállal óvatosan forgassuk össze a masszát.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen simítsuk el rajta a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 15 perc alatt süssük készre a piskótát. (Én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve, rögtön fordítsuk át egy enyhén lisztezett sütőpapírra, majd óvatosan húzzuk le a tésztáról a sütőpapírt. 
 
Ezután takarjuk le egy nedves konyharuhával, majd hagyjuk langyosra hűlni. (a bevizesített konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nedves legyen)

Amikor a tészta langyosra hűlt, vegyük le róla a konyharuhát, majd a sütőpapír segítségével csavarjuk fel, és így hűtsük ki teljesen.

Közben készítsük el a banános krémet, majd töltsük meg vele a kihűlt tésztát.



Banános mascarponekrém hozzávalói:

1 nagyobb érettebb banán (v. 2 kisebb)

25 dkg mascarpone

15 dkg porcukor

2 cs vaníliás cukor

1 dl Hulala (v. habtejszín+habfix)


A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük simára.

A banánt törjük össze, vagy turmixoljuk le, majd keverjük hozzá a mascarponekrémhez.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd óvatosan keverjük össze a banános mascarponekrémmel.

Ezután tekerjük ki a papírból a teljesen kihűlt piskótát, majd kenjük meg a krém 2/3 részével, és óvatosan tekerjük fel.

Ezután vonjuk be a maradék krémmel, reszeljünk rá csokoládét, majd tegyük be a hűtőbe (vagy hideg helyre) hogy a krém kellően megdermedjen és az ízek összeérjenek.



 

Tálalás előtt vegyük ki a piskótatekercset a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése