2017. április 14., péntek

Vaníliakrémes húsvéti torta.




A kalácsok, és a sós ropogtatni valók mellet az ünnepi asztalról nem hiányozhat a torta sem. Én a tortasütésnek most az egyszerűbb módját választottam és vékony piskótalapokat sütöttem, majd vaníliakrémmel töltöttem, és vontam be. Mivel nagyon szeretjük a csokoládét, így az sem maradhatott le, majd ünnephez illően, egyszerűen csak tojáscukorral díszítettem. A kóstolás már meg is történt, és nagy örömömre mindenki elégedett volt a végeredménnyel.





1 db piskótalap hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

8 dkg liszt (Nagyi titka süteményliszt)
4 dkg porcukor
3 db tojás (nagy)
3 ek étolaj
3 ek hideg víz


A cukrot tegyük bele a keverőtálba, adjuk hozzá az egész tojásokat, majd robotgéppel keverjük jó habosra. 

Amikor már jó habos, állandó keverés mellett csorgassuk hozzá az olajat, majd a hideg vizet, és keverjük tovább 1-2 percig.

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd fakanállal, óvatosan keverjük össze.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük, és simítsuk bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 15 perc alatt (tűpróbáig) süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve, hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Mivel a tortához 3 lapra van szükség, így a másik két lapot is így süssük meg.




Vaníliás mascarponekrém hozzávalói:

35 dkg mascarpone
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
3 cs vaníliás cukor
2 dl Hulala (v. habtejszín+habfix)


A keverőtálba tegyük bele a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd adjuk hozzá a puha, felkockázott vajat, és keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a mascarponét, és szintén keverjük jó habosra. 

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, fakanállal, óvatosan keverjük hozzá a krémhez.

Ezután a krémmel töltsük meg a tortalapokat, majd vonjuk be a tortát.




Csokoládé ganache krém hozzávalói:

12,5 dkg csokoládé (70%-os)
1,5 dl Hulala (v. habtejszín)
2 dkg vaj


A tejszínhez adjuk hozzá a vajat, és melegítsük össze, majd vegyük le a tűzről. (jó meleg legyen, hogy a csokoládé elolvadjon benne)

Ezután adjuk hozzá az apró darabokra tördelt csokoládét, és addig keverjük, még teljesen felolvad. 

Ezután rögtön öntsük rá a torta tetejére, ízlés szerint díszítsük tojáscukorral, majd tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy a krém és a csokoládé teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.




Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése