2017. április 12., szerda

Medvehagymás tojássaláta.




Tojássalátát készíthetünk reggelire, kínálhatjuk pl. előételként ropogósra sült kiflikarikákkal, de a közelgő húsvéti ünnep alkalmával a főtt sonka mellé is nagyon jól illik. Szerencsére még fellelhető a medvehagyma, így apróra vágva azt is kevertem hozzá, de annak hiányában újhagymának a zöld szárával, vagy éppen snidlinggel is készülhet.





Hozzávalók:

6 db főtt tojás (nagy)
10 dkg natúr krémsajt
1,5-2 dl tejföl
1 ek dijoni mustár
8-10 db medvehagyma
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)





A tojásokat főzzük keményre, majd pucoljuk meg, és vágjuk fel nagyobb kockákra. A medvehagymát vágjuk fel apróra.

Egy tálba tegyük bele a krémsajtot, a tejfölt, a mustárt, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és keverjük simára.

Ezután a felkockázott tojást szórjuk meg az apróra vágott medvehagymával, majd kanalazzuk rá a krémsajtos-tejfölös keveréket, és óvatosan forgassuk össze vigyázva, hogy a tojás ne nagyon törjön.

Ezután tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a tojáskrémet, majd óvatosan keverjük át, és ízlés szerint pirítóssal, friss péksüteménnyel kínáljuk. A húsvéti főtt sonkához pl. nagyon jól illik ez e tojássaláta is.
 
 
1 adag tápanyagtartalma:
 
Energia: 245 kcal
 
Fehérje: 14 g
 
Zsír: 20 g
 
Szénhidrát: 3 g


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése