2016. január 21., csütörtök

Pórés brokkolikrémleves bacon chips-el.




Szikrázó napsütés, és metsző hideg szél, jellemezte a mai napot, és ilyen időben nincs is finomabb mint egy melengető krémleves. Főleg, ha az a leves még bő fél óra alatt el is készül, és már kanalazhatjuk is. Ez a brokkolikrémleves pedig éppen ilyen, egyszerűen és gyorsan elkészült. A brokkoli mellett került a levesbe még póréhagyma, krumpli, fűszerek, és hogy még selymesebb legyen némi főzőtejszín. Aztán csakis az íze kedvéért, na meg mert nagyon szeretem, ropogósra sütött bacon is. 





Hozzávalók:

30 dkg brokkoli
1 kisebb póréhagyma
1 db krumpli
2 gerezd fokhagyma
10 dkg bacon
őrölt bors
1,5 dl főzőtejszín
5 dl víz
1 ek olaj





A brokkolit szedjük rózsáira, a zsenge szárrészt vékonyan pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. 

A póréhagymát vékonyan szeleteljük fel, a fokhagymát vágjuk fel apróra. A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra.

A bacont vágjuk fel apróra, majd tegyük egy serpenyőbe, adjuk hozzá az olajat, majd kevergetve süssük szép pirosra, ropogósra. Ezután szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre a tálaláshoz.

A visszamaradt zsiradékot hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felkarikázott póréhagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a brokkolit, és a krumplit is. Keverjük alaposan össze, majd öntsük fel a vízzel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és főzzük puhára.

Amikor a zöldségek puhára főttek, vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük. Ezután öntsük hozzá a tejszínt, keverjük simára, majd tegyük vissza a tűzre és kevergetve melegítsük forráspontig. (főzni már nem kell)

Tálaláskor merjük a krémlevest tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg a ropogósra sült bacon chips-el, és úgy kínáljuk.


1 megjegyzés:

  1. Te még egy zöld levest is tudsz úgy tálalni, hogy megkorduljon a gyomrom :D

    VálaszTörlés