2016. január 11., hétfő

Kolbászos lencseleves kapros krumpligombóccal.





Az újévi lencseleveshez már időben megvettem a lencsét, virslit, és a zöldségeket, sőt a régi jól bevált receptem is megvolt hozzá, amikor is a "Vidék íze" magazinban szembe jött velem ez a remek recept. Igen, már első látásra tudtam, hogy ez a lencseleves a kapros krumpligombóccal, csakis finom lehet. Így aztán a régi receptet felváltotta az új, és nem is csalódtam benne, mert a leveshez nagyon jól illett a gombóc. Mivel lencselevest az év bármely szakában főzhetünk, télen meg különösen jólesik ez a melengető, és laktató leves, így rendszeresen el is fogom készíteni.






 Kolbászos lencseleves hozzávalói:

20 dkg lencse
10 dkg füstölt kolbász
3 db debreceni
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db krumpli (közepes)
1 ek liszt
1 db babérlevél
1 ek olaj
1 l víz


A lencsét válogassuk át, majd alaposan mossuk meg. A füstölt kolbászt és a debrecenit karikázzuk fel. A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockára. A vöröshagymát és a fokhagymát szintén pucoljuk meg, majd a vöröshagymát vágjuk fel apróra. 


A lencsét tegyük egy edénybe, öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a babérlevelet, és szórjuk meg egy kevés sóval. Ezután forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a lángot és szép lassan főzzük.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a felkarikázott kolbászt, és pár perc alatt süssük szép pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból.

A visszamaradt zsiradékot szórjuk meg a liszttel, és pirítsuk pár pillanatig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a összezúzott fokhagymát, és keverjük alaposan össze. Ezután hagyjuk pár percig hűlni, majd öntsük fel egy pohár hideg vízzel, és keverjük csomómentesre. 

A vízzel felengedett rántást öntsük a lencséhez, tegyük bele az előzőleg elősütött kolbászkarikákat, és tegyük bele az apróra vágott krumplit is. Ezután addig főzzük a levest, még a lencse és a krumpli is megpuhul. (arra figyeljünk nehogy túlfőzzük a lencsét!!)

Ameddig a leves fől, készítsük el a kapros krumpligombócot.






Kapros krumpligombóc hozzávalói:

2 db krumpli (közepes)
1 db tojás
1 kisebb csokor kapor
3-4 ek liszt


A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel apró kockákra, és enyhén sós vízben főzzük puhára. Amikor megfőtt, szűrjük le, és még melegen nyomjuk át a krumplinyomón. Ezután hűtsük ki teljesen. (krumplinyomó hiányába, villával alaposan törjük össze)

Amikor a krumpli kihűlt, szórjuk meg egy pici sóval, majd adjuk hozzá a több mint fele lisztet, az apróra vágott kaprot, az egész tojást, majd gyúrjuk össze. Gyúrás közben, apránként adjunk még hozzá annyi lisztet, hogy egy könnyen formázható masszát kapjunk. (ne legyen se túl lágy, se pedig túl kemény)

Ezután nedves kézzel, formázzunk kisebb gombócokat, majd enyhén sós vízben, főzzük pár perc alatt készre. Amikor feljönnek a gombócok a víz tetejére, főzzük még 3-4 percig, majd szedjük ki a vízből, csepegtessük le, és tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd helyezzünk bele pár darab gombócot, és úgy kínáljuk.


2 megjegyzés:

  1. Que sopa más rica me encantan las legumbres,abrazos y abrazos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosita, y yo le amaré legumbres.

      Sopas, platos de verduras ... abrazos y abrazos

      Törlés