2019. január 8., kedd

Füstölt lazacos-sajtkrémes falatkák.




Szintén az ünnepi asztalra készült ez az egyszerű, ám finom krémsajtos-lazacos falatka, melyet előételként kínáltam. A fűszeres sajtkrémhez jól illett a savanykás, roppanós alma, és a kapor is, de ízlés szerint készíthetjük pl. snidlinggel, apróra vágott lila hagymával, újhagymával.... Persze nem csak karácsonykor, de bármilyen ünnep alkalmával elkészíthetjük, és előételként feltálalhatjuk a család, és a vendégeink örömére. 






 Hozzávalók:

20 dkg füstölt lazac
25 dkg mascarpone
1 nagyobb alma (savanykás)
1/2 citrom leve
kisebb csokor kapor
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)
6 db ropogós zsemlekarika vagy szendvicskenyér






A füstölt lazacszeleteket vágjuk fel kisebb darabokra. Az almát hámozzuk meg, vágjuk félbe, vájjuk ki a magházat, majd vágjuk fel kisebb kockákra.

Ezután a felkockázott almához adjuk hozzá a feldarabolt füstölt lazacot, majd facsarjuk rá a citromlevet, és tegyük félre.

A mascarponét keverjük simára egy csipet sóval, ízlés szerint őrölt borssal, és az előzőleg apróra vágott kaporral. (a sózással óvatosan bánjunk, és vegyük figyelembe hogy a lazac is sós)

Ezután adjuk hozzá a lazacos-almás keveréket, óvatosan keverjük, forgassuk össze, majd tegyük be a hűtőbe legalább egy órára, hogy az ízek kellően összeérjenek.

 Közben készítsük elő a zsemlét, vagy a szendvicskenyeret.

Én a zsemlét kétfelé vágtam, majd szendvicssütőben szép világos színűre, és ropogósra sütöttem mindkét oldalát. Ezután még forrón, kiszúrtam egy kisebb pogácsaszaggatóval, hogy szép formás legyen. (Amennyiben szendvicskenyeret használunk, vágjuk szép formásra, és ízlés szerint azt is megpiríthatjuk....)





A füstölt lazacos mascarponekrémet vegyük ki a hűtőből, majd kanalazzuk rá az előzőleg megpirított zsemlekarikákra, és tálalásig tegyük vissza a hűtőbe.

Tálalás előtt pár perccel vegyük ki a hűtőből, hogy ne legyen túl hideg, majd díszítsük friss kaporral, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése