2017. december 13., szerda

"Mennyei álom" diós-csokoládés-karamelles torta.




Nagyon finom torta, sok-sok csokoládéval, karamellel, és persze a pörkölt diót sem sajnáltam ki. A hozzávalók kiválasztása a Vénusz által meghirdetett, süssünk közösen tortát eseményen, több fordulón keresztül történt, majd akinek kedve volt elkészíthette a tortát. Természetesen én mint csokoládéimádó, ki nem hagytam volna, és bizony jól tettem, mert a torta, mint a neve is mutatja, mennyeien finom volt. Mivel csakis a tésztát kell megsütni, a karamelles, és a csokoládés rétegeknél pedig csak arra kell várni hogy megdermedjenek, így a torta több részletben készül. A karácsonyi ünnepekre pl. kevés idővel rendelkező háziasszonyok is hozzáfoghatnak, a siker pedig biztosan nem marad el.





Tészta hozzávalói:

30 dkg liszt (Nagyi titka)
3 dkg porcukor
1 db tojás (nagy)
csipet só
0,5 dl hideg víz


A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott hideg margarint, és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, adjuk hozzá a tojás, és a vizet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Ezután csomagoljuk be fóliába, majd tegyük be 30 percre a hűtőbe. (A vizet apránként adjuk hozzá, mert lehet nem kell mind!!)

Ezután a hűtőből vegyük ki a tésztát, enyhén lisztezett fólián nyújtsuk ki, helyezzük a formába, majd egy villával böködjük meg az alját. Ezután helyezzünk rá egy sütőpapírt, és töltsük meg nehezékkel. (pl. babbal, rizzsel...)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük kb. 8 percig, majd vegyük le a sütőpapírt a nehezékkel együtt, tegyük vissza a sütőbe, és kb. 10 perc alatt süssük világos zsemleszínűre. (nehezék nélkül is szép világos színűre süthetjük, de én elősütöttem, nehogy nagyon megemelkedjen a tészta)

A sütőből kivéve a formában hagyjuk kihűlni.




Karamell réteg hozzávalói:

25 dkg kristálycukor
8 dkg Vénusz margarin
1 dl Hulala (v. habtejszín)
5 dkg pörkölt dió apróra vágva


Egy serpenyőbe tegyük bele a kristálycukrot, majd állandó keverés mellett, karamellizáljuk világos színűre.

Ezután vegyük le a tűzről, majd keverjük hozzá a felkockázott margarint, pár pillanat múlva pedig öntsük hozzá a felmelegített Hulalát (v. habtejszín), és addig keverjük míg teljesen feloldódik. (Amikor hozzáadjuk a margarint és a Hulalát hirtelen összekapja, és kissé csomós lesz a karamell.)

Ezután tegyük vissza a tűzre, és állandó keverés mellett, addig főzzük, míg kissé besűrűsödik, majd vegyük le a tűzről, és kevergetve hűtsük langyosra.

A teljesen kihűlt tésztát szórjuk meg az apróra vágott dióval, majd csorgassuk rá a langyosra hűlt karamellt.

Ezután tegyük be a hűtőbe (v. hideg helyre) legalább 30 percre, hogy a karamell megdermedjen.




Csokoládés rész hozzávalói:

25 dkg étcsokoládé (70%-os)
8 dkg kristálycukor
2,5 dl Hulala (v. habtejszín)
5 dkg pörkölt dió apróra vágva


A Hulalához (v. habtejszínhez) adjuk hozzá a kristálycukrot, majd állandó keverés mellett, melegítsük forráspontig. (nem kell felforralni!!!)

Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, és addig keverjük míg egy teljesen sima, langyos csokoládékrémet kapunk.

A hűtőből vegyük ki a tortát, és a karamell tetejére egyenletesen csorgassuk rá a csokoládékrémet, majd szórjuk meg az apróra vágott, pörkölt dióval.

Ezután tegyük vissza a hűtőbe (v. hideg helyre), hogy teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.




Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, hagyjuk legalább egy fél órát szobahőmérsékleten állni, majd úgy kínáljuk. (A hűtőből kivéve rögtön szeleteljük fel, mert hidegen szép szeleteket tudunk vágni.)


 FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése