2017. december 20., szerda

Pavlova mézes-fűszeres karamellizált almával.




Az ünnepi sütemények készítésekor összegyűlt tojásfehérjéből nálam általában habkarika, vagy éppen Pavlova készül. Mivel most is volt félretéve tojásfehérje, gondoltam Pavlova készül majd belőle. Így is lett, méghozzá emeletes, és az ünnephez illően mézeskalács fűszerkeverékkel ízesített karamellizált almával, és mascarponekrémmel rétegezve. Már így is nagyon finom lett volna, de gondoltam azért egy kevés olvasztott csokoládé nem fogja elrontani. Bizony nem rontotta el, sőt..... Én csakis ajánlani tudom az ünnepi asztalra ezt az egyszerű, ám nagyon finom habcsóktortát.





 Pavlova hozzávalói:

  6 tojásfehérje (nagy)
35 dkg porcukor
1 ek étkezési keményítő
1/2 tk ecet (10%-os)
csipet só

A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni.

Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett kanalanként adjuk hozzá a porcukrot, és addig keverjük, míg majdnem teljesen kemény habot kapunk.

Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd apránként szórjuk bele a keményítőt, és keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk.

Két sütőpapírra rajzoljunk három 20 cm-es kört, majd elosztva kanalazzuk rá a kemény habot, és formázzuk meg. (két tepsire fér csak rá, de együtt is betehetjük majd a sütőbe)

Helyezzük be 90-100 fokra előmelegített sütőbe, majd szárítsuk kb. 60 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, és hagyjuk csukott ajtónál még 30 percig száradni. (én légkeverésnél 90 fokon szárítottam 50 percig, majd csukott ajtónál hagytam tovább száradni)

Ezután vegyük ki a sütőből, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Amikor kihűlt, óvatosan alányúlva, emeljük le a papírról. 




 Karamellizált alma hozzávalói:

4-5 db édes alma
3-4 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
1 tk mézeskalács fűszerkeverék
1 tk vaj


Az almát hámozzuk meg, negyedeljük, vágjuk ki a magházat, majd vágjuk fel kisebb darabokra.

Egy serpenyőbe tegyük bele a barna cukrot, a vaníliás cukrot, adjuk hozzá a feldarabolt almát, a vajat, szórjuk meg a mézeskalács fűszerkeverékkel, és keverjük alaposan össze.

Ezután tegyük fel a tűzre, majd kezdjük el karamellizálni, és közben többször keverjük meg, hogy a fűszeres-cukros lé mindenhol bevonja az almát.

Addig karamellizáljuk míg az alma félpuhára párolódik, és szinte teljesen elpárolog alatta az almalé.

Ezután hűtsük ki, majd tegyük félre az alma felét, a maradékot pedig botmixerrel pépesítsük.




Almás mascarponekrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
az előzőleg pépesített karamellizált alma
1,5 dl Hulala (v. habtejszín)
5 dkg étcsokoládé 

A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és keverjük habosra.  

Ezután adjuk hozzá az almapépet, és szintén keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá az almás-mascarponekrémhez.

Helyezzük tálcára az egyik habcsóklapot, majd kenjük rá a krém 1/3 részét, és szórjuk rá a félretett karamellizált almából.

Ezután helyezzük rá a második habcsóklapot, és szintén kenjük meg a krémmel, és szórjuk meg az almával.

Végül helyezzük rá az utolsó habcsóklapot, kenjük rá a maradék krémet, halmozzuk rá a maradék almát, csorgassuk rá az olvasztott csokoládét, és szórjuk meg őrölt fahéjjal.

Az elkészült Pavlovát rögtön tálaljuk, mert különben a krémtől a habcsók felpuhul. Előre is dolgozhatunk, megsüthetjük (kiszáríthatjuk) a habcsóklapokat, elkészíthetjük a krémet, és majd csak tálalás előtt állítsuk össze a tortát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése