2017. július 18., kedd

Meggyes-túrós szelet.




A túrós és a meggyes sütemények a kedvenceink közé tartoznak, így a kettő együtt pedig nagyon, de nagyon finom. Mivel pár nappal ezelőtt kimagoztam, és lecukroztam egy nagyobb mennyiségű meggyet, így gondoltam meggyes pitét sütök a gulyásleves mellé. Aztán megláttam ezt a receptet a Vidék íze magazinban, és gondoltam miért is ne ezt süssem meg. Kicsit azért változtattam rajta, mert ugye nem is én lennék, ha az eredeti recept szerint készült volna el. Végül is a kétféle kevert tészta, a túró, és a meggy nagyon jól illetek egymáshoz. Mivel igen egyszerű sütemény, így kezdő háziasszonyok is bátran hozzáfoghatnak, és a siker garantált.





Tészta hozzávalói 22x32 cm-es tepsihez:

25 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1/2 cs sütőpor
1 ek holland kakaó (kisebb kanállal)
3 db tojás (nagy)
10 dkg vaj
csipet só


A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.

A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, egy csipet sót, és az egész tojásokat, majd pár perc alatt, keverjük jó habosra.

Ezután állandó keverés mellett, kanalanként adjuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, végül pedig csorgassuk hozzá a felolvasztott, de visszahűtött vajat.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen simítsuk bele a massza kétharmad részét.

A maradék masszához adjuk hozzá a kakaót, majd keverjük simára.




Töltelék hozzávalói:

45 dkg túró
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs vaníliás pudingpor (v. 2 ek keményítő)
2 db tojás (nagy)
1 kg magozott, előzőleg lecukrozott meggy





A meggyet magozzuk ki, szórjuk meg pár kanál cukorral, és hagyjuk pár órát állni, majd alaposan csepegtessük le. (érdemes már előző nap lecukrozni)

A túróhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tojások sárgáját, majd keverjük alaposan össze. Ezután adjuk hozzá a vaníliás pudingport (v. keményítőt) és szintén keverjük össze.

A tojások habját egy csipet sóval verjük fel kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a túróhoz.

Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a tepsiben lévő tésztára, majd szórjuk meg az előzőleg lecukrozott, és alaposan lecsepegtetett meggyel.

Végül a kakaós tésztát kiskanállal pötyögtessük a tetejére.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 50-55 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 50 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.




Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a süteményt porcukorral, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése