2015. március 19., csütörtök

Virslis "lábtörlő".




Régóta készülök megsütni ezt a virslis kelt tésztát, így aztán tegnap vacsorára végre el is készült.  A tésztát kenyérsütőgépben dagasztottam meg, majd langyos helyen duplájára kelesztettem. Csodaszépen megkelt a tészta, és addig amíg régebben csak nagyon ritkán sütöttem kelt tésztát, mostanság egyre nagyobb lelkesedéssel fogok hozzá. Mivel a formázásnak nem igazán vagyok a mestere, így a tésztacsíkok nem lettek egyformák, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon finomra sikerült. Egy pohár finom gyümölcsteával, és némi mustárral, igazán laktató vacsora kerekedett belőle. Hétvégén pl. korán kelők reggelire is feltálalhatják a frissen illatozó virslis kelt tésztát.






Hozzávalók 20x35 cm-es "lábtörlő"-höz:

5-6 pár virsli
30 dkg liszt
1,5 dkg élesztő
2 dl tej
3 ek olaj
1 tk só
1 tk cukor
1 tojás a lekenéshez (kicsi)
10 dkg reszelt sajt







Az élesztőt morzsoljuk bele kb. 1 dl langyos, cukros tejbe, majd futtassuk fel.

A lisztet keverjük össze a sóval.

A kenyérsütőgép üstjébe öntsük bele a maradék langyos tejet, adjuk hozzá az olajat, majd öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt. Ezután kanalazzuk rá a sóval összekevert lisztet, majd indítsuk el a dagasztóprogramot, és dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is bedagaszthatjuk a tésztát!)

Ezután tegyük át a tésztát egy lisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen kelesszük 40 percig.

A megkelt tésztát nyújtsuk ki lisztezett sütőpapíron kb. 20x35 cm-re, majd körbe a széleknél hagyjunk el kb. 2 cm-t.

Ezután a hosszabbik oldalon vágjunk egy éles késsel (v. pizza vágóval) 2 cm-es csíkokat, majd a virslit fűzzük be a csíkok közé. Végül kenjük le a felvert tojással.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 perc alatt készre. A sütési idő felénél vegyük ki, majd ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni.






Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint kínálhatunk hozzá mustárt, majonézt, ketchup-öt.


1 megjegyzés: