2013. november 15., péntek

Brokkolikrémes tészta



Mivel igen kedvező áron lehet megvásárolni a brokkolit, és a karfiolt, így a napokban szinte csak olyan ételeket készítek, melyekhez ezeket a zöldségféléket használom fel. Ma a brokkolira esett a választásom, és egy igen egyszerű, rövid idő alatt elkészíthető, tésztás ételt varázsoltam az asztalra. A brokkoli rózsáit a szárával együtt fűszeres vízben puhára főztem, majd mascarponéval, tejszínnel, sóval-borssal és citromlével ízesítve összeturmixoltam. Közben kifőztem a tésztát (melyet most kivételesen nem én gyúrtam) majd az összeturmixolt brokkoli szósszal összekeverve, néhány brokkoli rózsával díszítve, rögtön tálalhattam is.(több brokkolis recept itt megtalálható)







Hozzávalók:

1 nagyobb csokor brokkoli
10 dkg tészta
10 dkg mascarpona
1/2 dl tejszín
őrölt bors
1 db zöldségleveskocka
1/2 citrom leve
1 ek olaj






A brokkolit szedjük rózsáira, majd a visszamaradt szárrészt vékonyan pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb darabokra.

Egy fazékba öntsünk vizet, majd adjuk hozzá az olajat, a zöldségleveskockát, sót, és forraljuk fel. Amikor már forr, először tegyük bele a brokkoli feldarabolt szárrészét, majd főzzük félpuhára. Ezután adjuk hozzá a rózsáira szedett brokkolit, és pár perc alatt főzzük roppanósra. Ekkor egy szűrőkanállal szedjük ki , és hideg vízzel öblítsük le.

A brokkoli rózsákból tegyünk félre néhány darabot. A többi brokkolihoz adjuk hozzá a mascarponét, a tejszínt, a citromlevet, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd botmixerrel pépesítsük.

A visszamaradt főzőlevet újra forraljuk fel, majd tegyük bele a tésztát, és főzzük ízlés szerint puhára. Ezután szűrjük és hideg vízzel öblítsük le, majd csepegtessük le.

Ezután a pépesített meleg brokkoliszószhoz keverjük hozzá a tésztát, majd a félretett brokkolit is óvatosan keverjük hozzá.

Az elkészült tésztát  rögtön tálaljuk. Ízlés szerint frissen őrölhetünk rá borsot, és megcsepegtethetjük még citromlével is.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a brokkolis tésztát én is kipróbálom nagyon tetszik és tészta imádó vagyok! Guszta!

    VálaszTörlés
  2. Hello Gizike!
    Hat ez a brokkolis teszta nagyon tetszik. Oszinten a brokkolit nem olyan konyu legyurni a gyerekek gyomraba, mivel a brokkolinak van az a pindurkat kesernyes ize. Szoval ez a recept nagyon guszta, ez biztos fog nekik izleni,... a hetvegen meg is csinalom.


    Gizike, neharagudj a mulkori beszelgetesunben lemaradtam egy par valasszal.
    Szoval a kislanyom nem hiszem hogy a cukrasz vagy szakacsi palyan akar tovabb menni, o sokat emlegeti hogy tanarno lesz. Nagyon kemenyen kitart amellet, hat remelem az alma valora valik. Nagyon okos es szeret olvasni, szoval a kezdes nagyon jonak latszik...:-))

    Az Erzsikevel egyszer majdnem osszejottunk San Franciscoban, sajnos sok problemam volt nem tudtam elmenni, de legkozelebb biztos kimegyek ele. Telefonon viszon sokat beszelunk,
    Erzsike egy nagyon kedves holgy, nagyon okos, orakat tudok vele beszelgetni mindenrol ami csak szoba kerul.

    Gizike, legkozelebb irok az e-mail cimedre, ugyan csak van egy Magyar beszelgeto oldal ahova az Erzsike is be nez rendszeresen, ha van kedved szivesen latunk, nezzel be. Ez az oldal mar megy kb. 15- 16 eve. Az oldal cime: http://13243546.yuku.com/forums/66

    Ha nem sikerul kinyitni akkor elkuldom a kozvetlen linket e-mail-ben.

    Zoli

    VálaszTörlés
  3. Imádom az ilyen könnyed zöldséges szószos tésztákat. Csak egy baj van velük, hogy 1 óra múlva már ehet belőle megint az ember... Guszta!

    VálaszTörlés