2012. március 19., hétfő

Zöldséges-tojásos sült rizs wokban.




Nem olyan régen részt vettem a Delimano receptverseny játékában, és a szerencsének köszönhetően, én is több csodaszép, és hasznos ajándék nyertese lehettem. Ezek között az ajándékok között pl. található egy wok is. Nagyon megörültem neki, mivel már jó ideje fontolgatom, hogy veszek egyet, de valahogy mindig csak halogattam. Most már azt mondom, igen jól tettem, hogy halogattam, mert ilyen kerámia bevonatosat üzletben még nem is láttam. Mivel eddig wokban még nem főztem (gondolom ezzel nem vagyok egyedül) így kicsit nézelődtem a receptek között, de valahogy egyik sem igazán tetszett. Aztán (már megint:))) a Tv-Paprika előtt ültem, és hoppá, éppen egy remek wokban elkészíthető recept következett. Alapötletnek remek volt, így aztán nem is várakoztattam tovább sem az új wok felavatását, sem pedig a saját ízlésemre formált recept kipróbálását. Mivel barna rizst használtam, így azzal kezdtem hogy puhára főztem, mivel ennek a rizsfajtának több időre van szüksége ahhoz hogy teljesen megpuhuljon. A wok remekül vizsgázott, és biztos vagyok benne hogy ezután sokszor készül majd benne el az ebéd.  A recept pedig igen egyszerű, sárgarépát, paszternákot, hagymát, zöldborsót, kb. 10 perc alatt puhára pároltam, majd   az előfőzött barna rizzsel és a tojással összesütöttem. Tetejére sajtot reszeltem, és igaz húst nem tartalmaz mégis egy nagyon laktató, kiadós, és nem utolsó sorban, nagyon finom ebédet tálaltam fel.





Hozzávalók:

12 dkg barna rizs (előfőzött)
2 db sárgarépa
1 db paszternák (v. zöldség)
10 dkg zöldborsó
1 db lilahagyma
3-4 db tojás
őrölt fehérbors
sajt
2 ek olívaolaj


A rizst a tasakon lévő leírás szerint puhára főzni. (mivel ez kb. 40-45 perc így azzal kell kezdeni) Ezután alaposan lecsepegtetni, majd kihűteni.

A zöldségeket megtisztítani, majd zsülienre vágni. A hagymát megpucolni, majd apróra felvágni.

A wokba beleönteni az olajat majd felhevíteni. Ezután hozzáadni a hagymát és kevergetve 1-2 perc alatt üvegesre párolni. Ezután hozzáadni a zsülienre vágott sárgarépát és a paszternákot (v. zöldséget) és pár perc alatt roppanósra párolni. Ezután hozzáadni a zöldborsót (amennyiben fagyasztottat használunk nem kell felengedni, mehet fagyosan a zöldségekhez) és pár perc alatt puhára párolni.

A puhára párolódott zöldségeket ízlés szerint sózni, megszórni őrölt borssal, majd hozzáadni a készre főzött, kihűtött rizst és óvatosan összeforgatni. Ezután a közepébe egy mélyedést csinálni, majd az előzőleg villával felvert tojásokat beleönteni. Óvatosan, hogy a tojás ne nagyon törjön össze kevergetve készre sütni. 
Végül a tetejére ízlés szerint sajtot reszelni, hogy kissé ráolvadjon.

Rögtön még melegen tálalni. Ízlés szerint tálalás előtt, még reszelt sajttal megszórni.

20 megjegyzés:

  1. Itt is gratulálok a nyereményhez, a rizs ennivalóan jól néz ki...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi, köszönöm. Jó volt megenni, nagyon finomra sikerült.:)

      Törlés
  2. Nagyon finom étel ez, és a kerámiabevonatos edények szuperek, én már nyáron beszereztem párat az olcsóbb fajtából, de még így is elégedett vagyok! Gratulálok a wokhoz, használd egészséggel és készíts még ilyen finom egytálételeket benne!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi nagyon köszönöm. Nagyon megörültem a woknak, mér régóta szemeztem vele, de ez a kerámiabevonatost biztosan nem vettem volna meg. Már kezdem felkutatni a hasonló recepteket.:)

      Törlés
  3. Én is gratulálok a nyereményedhez, használd egészséggel! A kanalad is nagyon jó! Szilikonos? A rizs meg irtó guszta, igazi tavaszias étek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti köszönöm!! Ige a kanalam szilikonos és nagyon szeretem. Többféle ilyen szilikonos konyhai eszközöm van, és nagyon szeretem őket használni, mert így biztosan nem karcolom össze a teflon edényeimet.

      Törlés
  4. Gratulálok és kívánok, hogy sok örömöd legyen benne, na meg egy csomó jó kis falat (nekünk) is :)

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok anyereményedhez:) A sült rizs az egyik kedvencem, nagyon klasszul néz ki a tiéd:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike köszönöm!!! Már régóta szerettem volna sült rizst készíteni, de valamiért eddig mindig elmaradt. Mostantól biztosan többször, és többféleképpen fogom én is készíteni, mert nagyon megkedveltem.:)

      Törlés
  6. Gratulálok a nyereményedhez, jobb étellel fel sem avathattad volna. Nagyon tetszik, a borsót magamnak kukoricára cserélném...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla köszönöm!! Látod a kukorica eszembe se jutott pedig az is van itthon, na majd legközelebb....:)

      Törlés
  7. Nagyon szeretem a wokban készült kajákat, nekem sajnos még nincs, lassan én is vennék, de még tanácstalan vagyok milyet...annyi fajta van....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika, én is sokáig vacilláltam milyet is vegyek. Legjobban a teflon bevonatos tetszett, de valamiért mindig elmaradt. Ez a kerámia bevonatos nagyon szuper, úgy örülök neki.:)

      Törlés
  8. Gratulálok a nyereményhez, Gizike!
    Nálunk, legalább egy héten egyszer jön a sült rizs a wokban...mivelhogy maradék rizs mindig van, a zöldségeket fel kell használni, és ugyszintén a tojások is gyülnek egyfojtában...ilyenkor én felfőzök egy jó pár tojást is kemény tojásnak, ami mindig jól jön, még salátában is.
    Csak egy, ami nagyon hiányzik a te receptedböl...az meg a Szoja szósz ami még jobban finomabbá teszi a sült rizs izét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth nagyon köszönöm. Ez volt az első sült rizs amit készítettem, így több receptet megnézve alkottam meg az én verziómat. Egyik recept sem írt szója szószt, pedig még van is itthon. Köszönöm hogy Te megírtad ezt nekem, legközelebb azt is teszek majd bele. Húsok pácolásához mindig használok szója szószt, mert nagyon szeretem az ízét.

      Törlés
  9. Nagyon szeretem a wokot, percek alatt köretet lehet benne varázsolni. Hétvégén ez lesz az egyik köretem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz biztosan nem fogsz csalódni, ha elkészíted. Nekem nagyon ízlett. A barátnőmnek van wokja és Ő mindig mondta hogy vegyek már, mert gyorsan elkészül benne az étel, de én eddig várakoztam. Már tudom kár volt.:)

      Törlés