2012. március 5., hétfő

Csokoládéval töltött habcsók málnazselével.



 A elmúlt hétvégén elmaradt a receptajánló, de azért gondolom mindenki talált az eddigi receptek között kedvére valót, ha éppen az én kínálatomból szeretett volna ötleteket gyűjteni a hétvégi ebéd elkészítéséhez. Kárpótlásul az elmaradt receptért, most hoztam egy finom desszertet. Összegyűlt a tojásfehérje a hűtőbe, és gondoltam sütök egy Pavlovát, mivel  igencsak szeretjük. Aztán azt gondoltam, mégse Pavlovát sütök, hanem inkább nagyobb méretű habcsókokat, és a közepükbe még sütés előtt, olvasztott csokoládét csorgatok. Így is történt, és mondhatom, már magában a ropogós habcsók, és a belsejében lévő olvadt csokoládé is nagyon finom volt, na de a málnazselével együtt, egyszerűen ellenállhatatlan. Persze a málnazselé el is hagyható, vagy ízlés szerint lecserélhető, de nagy kár lenne kihagyni. Málnazselé recept itt megtalálható.







Hozzávalók 6 db habcsókhoz:

3 db tojásfehérje
20 dkg kristálycukor
1 ek kukoricakeményítő
1/2 tk ecet
csipet só
15 dkg csokoládé (46%-os)
málnazselé (el is hagyható)


A tojásfehérjéket egy csipet sóval elkezdeni habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, apránként állandó keverés mellett, hozzákanalazni a kristálycukrot. Addig verni, hogy már majdnem teljesen kemény hab legyen. Ekkor hozzácsepegtetni az ecetet, majd hozzáadni a kukoricakeményítőt. 1-2 percig még tovább verni, hogy egy kemény állagú habot kapjunk.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, (vagy szilikonlappal) majd halmokba rákanalazni a keményre vert hab felét. Ezután mindegyik halom közepébe, kanállal kis mélyedést kialakítani.

A csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd kevergetve lehűteni. Ezután minden habcsók mélyedését telecsorgatni a kihűlt, olvasztott csokoládéval. Végül a maradék habot a tetejére kanalazni, úgy hogy teljesen befedje a csokoládé réteget.

Előmelegített sütőbe tenni, majd légkeverésnél 120 fokon, 40 percig szárítani a habcsókokat. Ezután a sütőt kikapcsolni, és 30 percig még a csukott ajtajú sütőben tovább szárítani. Végül a sütőajtót teljesen kinyitni, és így hagyni kihűlni. (én amikor már langyosra hűlt, kivettem, és így hűtöttem ki teljesen a habcsókokat)

A nemrégiben sütött tortához kicsivel több málnazselét készítettem és eddig a fagyasztóba tároltam. Most elővettem, és kicsit felmelegítettem, hogy folyós állagú legyen, majd ezzel tálaltam a habcsókokat. Málnazselé recept itt megtalálható. 

Tálaláskor a tányérra kanalazni a málnazselét, majd ráhelyezni egy habcsókot. Végül a tetejére olvasztott csokoládét csorgatni.
(a málnazselé el is hagyható, de kár lenne kihagyni, mert így együtt igazán finom desszertet tudunk kínálni) 

28 megjegyzés:

  1. Nagyon finomságosat készítettél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyanyus köszi, és csakis ajánlani tudom.:)

      Törlés
  2. Ez aztán a bomba(jó) édesség!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anazar, igen a "bomba" a legjobb kifejezés rá.:))

      Törlés
  3. Megint egy szuper édesség, de ma elsőkörben elkészítem a Párom névnapjára meglepinek a csokitortát málnazselével...a különbség annyi lesz, hogy meggyzselé kerül bele, mert az van itthon...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, köszi, és biztosan találsz majd ennek az elkészítésére is alkalmat. Izgatottan várom, hogy a Párodnak ízlik-e majd a meglepi torta.:)

      Törlés
  4. Drága Gizi ez csudafinom lehet!! Már ránézni is bűnbeesés! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, bevallom bűnbeestem, de mentségemre legyen mondva, csak egyet ettem meg.:)

      Törlés
  5. Nagyon finom lehet, csak rá kell nézni a fotóra! Guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva nagyon finom!!! Tojásfehérje felhasználására remek recept.

      Törlés
  6. Egyszerűen ellenállhatalan már a fotó alapján is! ?inden egyes összetevővel csak fokoztad a bűnt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi köszönöm!! Mivel bűnözésre adtam a fejem, legalább legyen nagyon finom.:)))

      Törlés
  7. A legközelebbi Pavlovámba valahogy beépítem ezeket, mert irtóra tetszik:) Egy ilyen desszerttel szívesen bűnöznék, akár most is, az éjszaka közepén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, Szerintem a Pavlovába is lehet mélyedéseket kialakítani és úgy befedni a maradék habbal. Biztosan Nálad is nagy sikere lesz. Legközelebb mogyorókrémmel töltöm meg, úgy is finom lehet.:)

      Törlés
  8. Ezzel bűnbe esnék, de csak a kóstolás erejéig..Nagyon különleges desszert!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti köszönöm. Nem szereted a habcsókot, vagy a diétád miatt csak a kóstolásig jutnál el?

      Törlés
  9. A pavlovával haragba vagyok.:)
    Számunkra, pedig négyen vagyunk, sosem elég e desszert. Pedig sokszor 9 tojásfehérjéből készítem és öt perc alatt eltűnik a tálról. Nagyon szeretjük!
    Így csokival még nem próbáltam, de legközelebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juci, látom Te kicsivel nem kezdesz, hát 9 tojásból bizony jókora mennyiség lesz.:))) Csokival próbáld ki, de olyan finom, hogy sok lesz neki az öt perc, 3 alatt üres lesz a tál.

      Törlés
  10. Na én nem állnék meg a kóstolásnál,amíg a tányéron van csak falnám:))Fantasztikus!Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dittus, ez a beszéd!!!:))Köszönöm. Én is betudtam volna falni az összeset.Puszi

      Törlés
  11. Fantasztikusan néz ki.Szerintem indulásból dupla adagot kellene készítsek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni Zoli, Köszönöm!!! Biztos vagyok benne, hogy a dupla adag is percek alatt eltűnne, olyan finom.:)

      Törlés
  12. Te jó ég...Gizike, milyen jó hogy ezt a fantasztikus deszertet nem vettem észre, mivel hogy annyira meg kivántam egy finom édességet, semmi mást nem találtam nálam csak azt a kis csoki bügyiszkét...de persze a DOVE fajta, amit lehet enni is. A fagyos csokis banánbol, csak egyet ettem...mind oda adtam a lányoméknak, talán azért sikeres a fogyásom, mert kénytelen vagyok az összes édességekböl vissza tartani magam.
    Az biztos hogyha tegnap este megláttam volna a Csokoládéval tölttött habcsókot amit készitettél, bizony el sirtam volna magam, mert most is csak itt magam kinozom az édességre...de nem csak akármilyenre...ez csoda szép is nagyon finom:DDD
    Puszillak,

    VálaszTörlés
  13. Elisabeth nagyon köszönöm!!! Én is úgy vagyok mint Te, annyira kívánom a csokoládét, meg a süteményeket, de egy-két darabnál többet nem merek belőle enni. Ebből a habcsókból egyet ettem, és valami isteni finom volt a csokival a közepén. A csokis banán, nagyon jól nézet ki, én is megfogom csinálni. Én már alig eszem, és valahogy nagyon nehezen megy lejjebb a súlyom, de reménykedem hogy mire megjön a jó idő sikerül visszanyerni a formámat. Puszillak :)

    VálaszTörlés