2012. február 15., szerda

Elérkezett a 3. blogszülinapom!!!



Elérkezett ez a nap is!! Három évvel ezelőtt, éppen a mai napon indítottam útjára a blogot!!!!!!

Köszönöm minden kedves látogatómnak, rendszeres olvasómnak, barátaimnak, és mindazoknak akik csak alkalmanként néznek be hozzám, hogy megtiszteltek a látogatásaitokkal. Nélkületek biztosan nem ünnepelhetném meg ekkora örömmel ezt a blogszületésnapot.

 Három évvel ezelőtt kicsit bizonytalanul, tele kételyekkel indítottam útjára a blogot. Akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy elérkezik majd ez a nap is, és egyre nagyobb örömmel, és odaadással osztom meg naponta a receptjeimet, tapasztalataimat. Bevallom voltak olyan időszakok, amikor kicsit belefáradtam, elkedvetlenedtem, de valahogy mindig sikerült felülkerekedni ezeken az érzéseken, és talán még sokkal nagyobb lendülettel vetettem magam bele a sütés-főzés örömeibe, na és persze a blogolásba. Ezalatt a három év alatt, nagyon sok kedves emberrel ismerkedtem meg, sok barátot szereztem magamnak, és reménykedem hogy ez a továbbiakban is így lesz. Nagyon köszönöm a sok kedves levelet, melyeket Tőletek kaptam. Köszönöm mindazoknak akik kérdéssel fordultak hozzám, és megtiszteltek azzal, hogy tőlem kérjenek tanácsot, segítséget, egy étel, vagy sütemény elkészítéséhez. A továbbiakban is megpróbálok megfelelni mint a magam, mint pedig mások elvárásainak, és csakis reménykedni tudok abban, hogy továbbra is mindenki szívesen nézelődik a receptjeim között, és szívesen készíti el a saját családja részére a kiválasztott ételeket.

Az eddigi években nem osztottam meg statisztikai adatokat, mert senkit nem szerettem volna  ezekkel a számokkal untatni. Most viszont úgy gondoltam, hogy néhány adatot megosztok, mert számomra ezek igen nagy örömet jelentenek. Ezekből a számokból leszűrhettem, hogy igenis van értelme annak amit csinálok, és ezt megint csak szeretném megköszönni.

A három év alatt 1.312.865 látogató, nézet be hozzám. Az oldalletöltések száma elérte az 1.020.438-at.
122 országból jöttek a látogatóim. Rendszeres olvasóim száma elérte a 396-ot. Mára már naponta 2000-2500-an gondolják úgy, hogy kicsit szétnéznek nálam.  Ez a szám pl. a karácsonyi ünnepek előtti hetekben elérte a napi 5000-6000-et, melynek határtalanul örültem. Született ez alatt az idő alatt 1166 bejegyzés, melyből 1060 sütemény, és étel recept.

Szeretettel várok a továbbiakban is MINDENKIT, akár rendszeresen, vagy ha csak néha-néha tiszteltek is meg a látogatásotokkal. 
A továbbiakban is mindenkinek jó nézelődést, receptválogatást, és sütést-főzést kívánok!!!!!

42 megjegyzés:

  1. elsőként gratulálok! még többször ennyit! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon boldog 3. blogszületésnapot Gizi-receptjei!! További örömteli sütést-főzést kívánok ;-)

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot és még sok sok receptet és sikert kivánok!

    VálaszTörlés
  4. Drága Gizi, kívánok még sok - sok blogszülinapot, és még sok -sok finomat főzzél mindannyiunk örömére:) A példaképem vagy, remélem nekem is sikerül megünnepelni a 3. blogszülinapot is:)

    VálaszTörlés
  5. Szívből gratulálok a 3. blogszülinaphoz. Kívánom,hogy legyen még részünk sok sok kiváló receptben amiket Te osztasz meg velünk. A statisztikád gyönyörű,mindenki ilyet kívánhat magának ;)

    VálaszTörlés
  6. Boldog blogszülinapot! Még sok ennyit kívánok.:)

    VálaszTörlés
  7. Boldog blogszülinapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok! Az egyik kedvenc blogom!

    VálaszTörlés
  9. Boldog blog szülínapot. Kívánom, hogy leld benne örömed, további lelkes blogírást és sok látogatót!

    VálaszTörlés
  10. Gratulálok!! Boldog Blogszülinapot!!Szeretek ide járni!!

    VálaszTörlés
  11. Boldog blogszülinapot kívánok neked sok szeretettel ! Gratulálok és további sok sikert és kitartást kívánok a blogíráshoz!

    VálaszTörlés
  12. Gratulálok a blogodhoz, a kimagasló statisztikai adatokhoz, melyek azt bizonyítják, hogy érdemes ide kattintani!
    További jó blogolást és sok látogatót kívánok!

    VálaszTörlés
  13. Szívből gratulálok én is az évfordulóhoz!

    VálaszTörlés
  14. Szeretettel gratulálok Gizike! Nincs mese, a "száraz tények", a számok önmagukért beszélnek :-)))

    További hasonlóan sikeres éveket még, és hasonló lendületet, finomságokat kívánok!

    VálaszTörlés
  15. Gratulálok! Továbbra is érdeklődve várom a sok finomságot, amit megosztasz velünk! Még sok évet kívánok! :)

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok, nagyon szeretem a blogod, szóval nagyon várom az újabb recepteket!

    VálaszTörlés
  17. Boldog születésnapot!
    Csak így tovább:)

    VálaszTörlés
  18. A számból vették ki:) Még sokat, boldogat s persze gratula és köszönet a receptekért!

    VálaszTörlés
  19. Boldog blogszülinapot! További bejegyzésekben gazdag éveket kívánok, mert az nekünk is jó! :)

    VálaszTörlés
  20. Nagyon Boldog szülinapot,és sok köszönet a csodálatos receptekért!!!Várjuk továbbra is:)

    VálaszTörlés
  21. Engedd meg,hogy én is szívből gratuláljak. Gizike a desszertek királynője!
    Boldog blogszülinapot! Millió puszi!

    VálaszTörlés
  22. Nagyon boldog blogszülinapot! Éljen még nagyon sokáig a blogod és legyen benne ezután is ennyi és több csodás recept! Imádok hozzád járni, mindig tanulok és találko kedvemre valót!

    VálaszTörlés
  23. Szívből gratulálok és még nagyon sok blogszülinapot kívánok Neked és a blognak.

    VálaszTörlés
  24. Boldog blogszülinapot, további örömteli sütés-főzést és sok izgalmas receptet várunk még! :)

    VálaszTörlés
  25. Nagyon Boldog Blogszülinapot kívánok:) Élvezd még sokáig a blogolást, sütést-főzést, én nagyon szeretem a blogodat látogatni, tele van mesés dolgokkal:)

    VálaszTörlés
  26. Öröm számomra az, hogy ekkora szeretettel vezeted a gasztroblogodat, ami még túl is nőtt önmagán. Szívesen jövök Hozzád vendégségbe én is, mert mindig sok finomsággal traktálsz, néha váltunk pár szót. Igaz, virtuálisan, de mindig alig várom, hogy valami újat, finomat mutass vagy éppen a csodaszép fotóidat nézegethessem, örömmel... Gizuskám, boldog blogszülinapot kívánok szeretettel!!! :)

    VálaszTörlés
  27. Én is Boldog Szülinapot Kívánok a Gizi-konyhának! Szeretek bekukucskálni hozzád, olyan finomakat főzöl napról-napra. A statisztikád nagyon egyértelmű, szeretnek a bloggerek! Én még nem is néztem, de most már kíváncsivá tettél...Szóval fülcimpa húzogatás, és még sok ilyen termékeny évet!!!

    VálaszTörlés
  28. Kedves Gizi! Még sok finom receptet hozzál nekünk! :) Boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  29. Csak most értem ide, de annál nagyobb szeretettel kívánom, hogy a jó Isten éltesse még nagyon sokáig a blogodat, és téged is, hogy még több finomsággal és annak fotóival kényeztethess el bennünket!!! Igaz az utóbbi időben keveset jártam erre, de nagyon tetszik a blogod, mindíg finomságokat találok benne! A számadatok valóban magukért beszélnek!!! Legyen még sokkal több követőd , látogatód, és a mi örömünkre nagyon sok bejegyzésed még!!!

    VálaszTörlés
  30. Nagyon boldog blog szülinapot!
    Neked további kitartást és lelkesedést, hogy olyan örömmel vezesd a blogod, amilyennel mi olvassuk! :)

    VálaszTörlés
  31. Gratulálok! Mesés számokat értél el, nagyon szuper a statisztikád! Talán azért, mert nagyon szeretik a blogodat, mi másért? Köztük Én is! :))
    További jó blogvezetést és sütést-főzést kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  32. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok Neked! Remélem, nagyon sok lesz még!

    VálaszTörlés
  33. Drága Gizi, késve, de itt vagyok és nagyon sok boldog blogszülinapot kívánok!!! Hihetetlen számadatokat írtál, innen is látszik mennyien szeretünk! Küldök egy virtuális ölelést! :)

    VálaszTörlés
  34. Nagyon-nagyon szépen köszönöm MINDENKINEK a gratulációt, és a kedves szavakat!!!! Már ezért érdemes volt belefognom a blogírásba, és megosztani a receptjeimet, tapasztalataimat. Továbbra is nagy szeretettel várlak Benneteket.:)

    VálaszTörlés
  35. Évi!Nagyon boldog blogszülinapot kívánok Neked itt is!Hozz nekünk továbbra is sok-sok finomságot!:)

    VálaszTörlés
  36. Én is szeretettel gratulálok és még sok-sok boldog szülinapot kívánok ennek a csodás blognak :)! Mindig szívesen kukkantok be Hozzád :)!!

    VálaszTörlés
  37. Gizus,szívből gratulálok,nagyon boldog blogszülinapot!Nagyon örülök,hogy olvashatom a blogodat,mert csodás receptekkel örvendezel meg minket,köszönjük!Puszi!

    VálaszTörlés
  38. Kedves Gizike, Boldog Blog Születésnapot kivánok neked, nem tudtam hogy 3 éve blogolsz már. Gyönyörü a virágcsokrod is. Igazán szivböl kivánok még sok, sok éveket, és örömmel várom, a legujabb postjaidat, finomnál, finomabb receptekkel!
    Remélem nem én vagyok az utolsó a listán, aki a legjobbakat kivánja neked!

    VálaszTörlés
  39. Nelli, María, Ditta, Elisabeth!!!!
    Nagyon köszönöm!!!!!!

    VálaszTörlés