2011. december 20., kedd

Kapros-zöldborsós panna cotta, mustármártással és füstölt lazaccal.



Tegnap korhely harcsa-halászlét főztem próbaként, mivel karácsonykor azt szeretnék, (és mivel nagyon finomra sikerült, így fogok is ) feltálalni. Ma folytatódott a próbakóstolás, ezzel a zöldborsós panna cotta-val. Minden évben valami kis lazacos, kaviáros falatkákat készítek előételként, most viszont szeretnék valami újat is feltálalni. Már nem is emlékszem mikor, és hol találtam rá erre a receptre, de az biztos akkor rögtön elmentettem, mert annyira megtetszett. Biztos voltam benne, hogy csakis finom lehet, de mivel nem szerettem volna a véletlenre bízni, így ma elkészítettem és leteszteltem. Valóban nem kellett csalódnom a receptben, mert azt kaptam amit vártam. Most már biztos, hogy karácsonykor mindenképpen szerepelni fog az előételek között.





Hozzávalók:

40 dkg zöldborsó
6 dl víz
2 tk só
1 dl tej
1,5 dl tejföl
kapor
őrölt fehér bors
20 g zselatin (por)

20 dkg füstölt lazac

Egy edénybe beletenni a zöldborsót, az ízlés szerinti mennyiségű kaprot, a sót és felönteni a vízzel. Felforralni, majd a hőfokot mérsékelve pár perc alatt puhára főzni. Kicsit hűlni hagyni, majd összeturmixolni. Ezután egy szűrőn átpasszírozni, hogy a borsó héja ne kerüljön bele, és teljesen sima állagú legyen.

Az átpasszírozott borsót ezután ízlés szerint őrölt fehér borssal ízesíteni, és ha szükséges még utánasózni. Ezután állandó keverés mellett hozzákeverni a tejfölt.

A tejet forráspontig melegíteni, majd levenni a tűzről, és állandó keverés mellett hozzáadni a zselatint. Simára keverni, majd hozzákeverni a tejfölös-zöldborsós masszához.
Kisebb tálkákba kanalazni, majd hideg helyen 1-2 órát pihentetni, hogy teljesen megdermedjen.


Mustármártás hozzávalói:

6 ek olívaolaj
1 ek dijoni magos mustár
1 ek víz
1 ek citromlé
őrölt fehér bors
méz

Egy tálba beletenni az olajat, a mustárt, a vizet, a citromlét, és ízlés szerinti mennyiségű őrölt fehér borsot és mézet, majd simára keverni.

Tálaláskor a zöldborsós panna cotta tetejére helyezni egy szelet füstölt lazacot, majd rákanalazni a mustármártást.

8 megjegyzés:

  1. Olyan finomságokat hozol mindig!:-)Viszem!

    VálaszTörlés
  2. Micsoda különleges ínyencség! Gizike, ezt nevezem!!! Nagyon vagány :-)

    VálaszTörlés
  3. Que plato más hermoso me encantan sus ingredientes,abrazos y feliz navidad muchas bendiciones.

    VálaszTörlés
  4. Nelli!
    Köszönöm!! Nagyon finom lett, nem fogod megbánni, ha Te is elkészíted.:)

    VálaszTörlés
  5. Chef Viki!
    Nagyon köszönöm!!! Tudod én már csak ilyen vagány csaj vagyok, kitalálok mindenfélét, és a végén rácsodálkozom hogy milyen finom.:))

    VálaszTörlés
  6. Rosita Vargas!

    Muchas gracias!

    Bendito, te deseo una Navidad tranquila!

    Saludos

    Gizi

    VálaszTörlés