2011. január 7., péntek

Darálthús-krumplipüré-alma jénaiban összesütve.


Még novemberben láttam meg Erikánál ezt a receptet, és rögtön megtetszett. Persze hiába fogadtam meg, hogy másnap bizony ez lesz az ebéd, valami közbejött és a recept csak várakozott, várakozott. Most már tudom, nagy hiba volt, mert nagyon finom. Szerintem akár a maradék krumplipüré felhasználására is alkalmas ez a recept. Igaz én egy kicsit változtattam a húsos rész összetételén, pl. sárgarépa helyett gomba került bele. Viszont az eredeti recept Erikánál megtalálható, hátha éppen valakinek az a változat lesz a kedvérevaló.




Gombás-fűszeres-darált hús:

50 dk darált hús (sertés, v. csirkemell,pulykamell)
25 dk gomba
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma

ételízesítő
pirospaprika
szerecsendió
majoranna
őrölt fehérbors
olívaolaj

Egy serpenyőbe kevés olajat hevíteni, majd hozzáadni az apróra felvágott vöröshagymának a felét és elkezdeni párolni.
Párolás közben, hozzászeletelni a fokhagymát is.
Ha már üveges, hozzáadni a darált húst és fehéredésig pirítani. Közben ízlés szerint fűszerezni, megszórni egy kevés pirospaprikával, majd felönteni annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje.
Lassú tűzön, addig főzni még teljesen elfövi a levét és zsírjára sül.

A gombát megtisztítani, majd ízlés szerint felszeletelni.
Egy serpenyőbe pici olajat hevíteni, majd hozzáadni a maradék apróra vágott vöröshagymát és üvegesre párolni.
Ha már üveges, hozzáadni a felszeletelt gombát, ízlés szerint megfűszerezni, majd addig párolni hogy a levét teljesen elfője. (a fűszerezéssel óvatosan bánni, mert a hús is fűszerezve lett)
Nem kell alá folyadékot önteni, mert a gomba enged annyi levet, amiben megpárolódik.

Végül a készre főtt darált húshoz hozzákeverni a megpárolódott gombát.

A szokásos módon krumplipürét készíteni. Ha van maradék krumplipüré az is felhasználható.

Egy jénait kikenni margarinnal, majd beletenni a gombás-húsos masszát.
Tetejére rákanalazni a krumplipürét, majd befedni vékony almakarikákkal.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni. Én addig sütöttem, még az alma szépen megpirult a tetején.
Nagyon finom, kiadós egytálétel!!!!

16 megjegyzés:

  1. Hű de nagyon jó!!! Gyümölcs és hús, nyami!

    Jegyeztem :-)

    VálaszTörlés
  2. Ugye milyen finom? nekem nagyon bejött.:-))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó ötlet! Biztos nagyon finom. Nálam is bekerül a sorba!

    VálaszTörlés
  4. Ezt hétvégén ki fogom próbálni! :)

    VálaszTörlés
  5. Gizike,ez nem túl nehéz étel?:-),jó az alma semlegesít mindent:-),nagyon jól hangzik,és tényleg így a gyümölcs ,husi együtt rossz nem lehet:-)

    VálaszTörlés
  6. Én is felveszem a listámra!Tetszik nagyon!:-)Szeretem a husi-gyümölcs párosítást.

    VálaszTörlés
  7. Izgalmas, de emellett nagyon finom is

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jól néz ki szívesen megkóstolnám!!

    VálaszTörlés
  9. Viki!
    Érdemes kipróbálni, nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  10. Erika!
    Köszönöm a receptet, nekem is nagyon bejött.:)

    VálaszTörlés
  11. Terike!
    Nem fogod megbánni, ha kipróbálod. Legközelebb több almát teszek a tetejére.:)

    VálaszTörlés
  12. Mesi!
    Kíváncsian várom, neked hogy ízlik.:)

    VálaszTörlés
  13. Ditta!
    :))) nem volt nehéz, simán legyűrtem egy adagot.

    VálaszTörlés
  14. Nelli!
    Biztosan neked is ízlik majd. Maradék hasznosításra is jó recept.:)

    VálaszTörlés
  15. Bianka!
    Először nem is gondoltam, hogy ilyen finom lesz, én is "izgalmasnak" találtam.:)

    VálaszTörlés
  16. Anikó!
    Köszönöm!!Én pedig szívesen megkínálnálak vele.:)

    VálaszTörlés