2016. június 15., szerda

Diós-cseresznyés piskótatorta.





A már szinte rendszeressé váló napi eső után, végre kitisztult az ég, én pedig gyorsan szedtem egy tál cseresznyét. Mivel csak egy egyszerű diós piskótát szórtam meg a kimagozott cseresznyével, így ez a torta nem igényel nagyobb munkát, viszont a végeredmény nagyon finom. A tésztába a liszt mellett darált dió is került, melyben voltak kisebb ropogós diódarabkák is. A cseresznyét mielőtt a tésztára szórtam volna, összekevertem egy kevés étkezési keményítővel, így nem ült le a tészta aljára, hanem szépen a tetején maradt szinte mind az utolsó szemig. A készre sült tortát a sütőből kivéve, még forrón, megszórtam vaníliás cukorral, mely részben ráolvadt a tészta tetejére, és ettől különösen finom ízt kapott. Cseresznye mellett pedig készülhet még meggyes, sárgabarackos, vagy éppen málnás változatban is, ez az egyszerű piskótatorta.






Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

10 dkg liszt
5 dkg darált dió
4 db tojás (nagy)
7 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
4 cs vaníliás cukor
1 tk sütőpor
csipet só
40 dkg magozott cseresznye + 1/2 ek étkezési keményítő






A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a kristálycukrot, majd keverjük jó kemény habbá. Ezután tegyük félre.

A porcukrot tegyük bele egy keverőtálba, és adjuk hozzá a tojások sárgáját, három csomag vaníliás cukrot, majd robotgéppel keverjük jó habosra.

Ezután fakanállal apránként hozzáadva, óvatosan keverjük össze a keményre felvert tojáshabbal, majd szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, adjuk hozzá a darált diót, és szintén óvatosan forgassuk össze. 

A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát. (ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük)

A kimagozott cseresznyét keverjük össze a keményítővel, majd rakjuk rá a formában lévő tésztára. Ezután szórjuk meg egy fél csomag vaníliás cukorral.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 55-60 percig, tűpróbáig. (én légkeverésnél 150 fokon, 55 percig sütöttem)

A sütőből kivéve rögtön szórjuk meg a maradék fél csomag vaníliás cukorral, majd hagyjuk teljesen kihűlni.






Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A tetejére szórt vaníliás cukor kissé ráolvad a forró tésztára, és ettől különösen finom lesz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése