2015. december 1., kedd

Puncskarika.





Az adventi koszorún vasárnap meggyújtottuk az első gyertyát, és ezzel kezdetét vette az adventi időszak. Tele várakozással, izgalommal, és természetesen az ünnepre való készülődéssel. Nálam pl. a mai nappal kezdődött meg a visszaszámlálás, mármint ami a süteményajánlót illeti. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szeretnék ötleteket adni az ünnepi sütemények elkészítéséhez. Naponta friss recepteket osztok majd meg, melyek között lesznek aprósütemények, krémes sütemények, és természetesen többféle torta is. Az egyszerűen elkészíthető, és kicsit időigényesebb elkészítés mellett, megpróbáltam arra is törekedni hogy olcsóbbnak mondható sütemények is kerüljenek bele a válogatásba. A mai első aprósütemény egyik nagy kedvencünk a puncskarika. A linzerekkel ellentétben itt a lapok megsütése után kell a forró tésztát kiszúrni, majd a leeső darabok felhasználásával elkészíteni a tölteléket. Ezt a süteményt már pár nappal az ünnepek előtt megsüthetjük, majd hűvös helyen tároljuk. A tészta így is finom omlós marad, a töltelék ízei pedig jól összeérnek.





 Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
18 dkg zsír (v. 20 dkg vaj)
1 cs sütőpor
2 db tojás (nagy)
1 dl tejföl


A lisztet keverjük össze a sütőporral, a porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd adjuk hozzá a zsírt (v. a vajat) és az ujjainkkal morzsoljuk össze.

Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá a tejfölt, és a villával kissé felvert tojás, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (egy lágyabb, de könnyen nyújtható tésztát kell kapni)

Ezután osszuk el a tésztát négy egyforma részre, majd formázzunk belőle gombócokat. 

Helyezzük egy enyhén lisztezett sütőpapírra az egyik tésztagombócot, majd nyújtsuk ki vékonyra, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy gáztepsibe.  (kb. 0,5 cm vékonyra nyújtsuk ki a tésztát) 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 8-10 perc alatt, szép világos színűre. (én légkeverésnél 160 fokon, 8 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a forró tésztát, rögtön szúrjuk ki ízlés szerinti formával, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen. (gyorsan dolgozzunk a forró tésztával, mert ha kihűl, nagyon törik és már nem tudjuk kiszaggatni!!!!!!)

Mindegyik tésztagombóccal így járjunk el. (én két sütőpapírt használok a nyújtáshoz, így gyorsabban megy a sütés)

Ebből a tésztamennyiségből kb. 40 karikát tudunk kiszaggatni.






 Töltelék hozzávalói:

a visszamaradt tésztadarabok
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
10 dkg csokoládé (60%-os)
4-5 ek rum


A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.

A vajat keverjük jó krémesre a porcukorral, és a vaníliás cukorral. 

A kiszúrásnál visszamaradt tésztadarabokat morzsoljuk a kezünkkel össze, majd adjuk hozzá a cukros-vajas keverékhez. 

Ezután adjuk hozzá a felolvasztott csokoládét, és ízlés szerint rumot, majd keverjük alaposan össze. 

Az elkészült töltelékből tegyünk egy kiskanálnyit a tésztára, majd helyezzünk rá egy közepén kilyukasztott tésztát. Ezután óvatosan nyomjuk egy kicsit össze, majd helyezzük egy tálcára egymásmellé. (érdemes előző nap megtölteni, mert így a tészta kellően puha, de mégis omlós lesz, és a töltelék ízei jól összeérnek)





Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral a süteményt, majd úgy kínáljuk. Száraz, hűvös helyen több napig is tárolhatjuk.



4 megjegyzés:

  1. Szuper linzeralternatíva! Várom a többi receptedet is ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Naponta jönnek az új receptek. (a férjem és a kollégái már süteménymérgezést kapnak lassan :) )

      Törlés
  2. Nagyon tetszik ez a recept!Köszönöm, várom a többit is!:)
    Jó sütögetést!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Karamella, én köszönöm! Én is jó sütögetést kívánok, és reménykedem, hátha találsz majd kedvedre valót a receptek között. :)

      Törlés