2013. december 11., szerda

3 bit szelet.



A közelgő ünnepekre sütés nélkül is készíthetünk finom, krémes süteményt, mint pl. ez 3 bit szelet. A két kekszréteg közé saját készítésű karamell került, majd egy vaníliás-pudingos réteg következett, végül pedig kemény habbá vert tejszínnel koronáztam meg. Ízlés szerint pedig, csokoládéforgáccsal díszíthetjük. Legalább egy nappal a fogyasztás előtt készítsük el, majd tegyük be a hűtőbe, hogy a karamellt a kekszréteg kissé magába szívja, és kellően megpuhuljon.







 Hozzávalók:

50 db kocka alakú háztartási keksz


Egy kb. 18 x 27 cm-es tepsit béleljünk  ki sütőpapírral, majd rakjuk ki az alját a keksszel. (szorosan egymás mellett legyenek)




Karamell réteg hozzávalói:

1/2 l tej (zsíros)
15 dkg kristálycukor
1/4 kávéskanál szódabikarbóna
1db vaníliaaroma


Öntsük bele egy serpenyőbe a hozzávalókat, majd állandó kevergetés mellett forraljuk fel. Amikor már forr, vegyük kisebb lángra, és helyezzünk alá lángelosztót. 
Kb. 1,5 óra alatt főzzük sűrűre. ( Főzés közben 10 percenként kézi habverővel keverjük alaposan át, majd főzzük kellően sűrűre. Figyeljünk hogy szép lassan forrjon, és sűrűsödjön be)

Ezután hűtsük ki, hogy éppen csak langyos legyen, majd öntsük rá a tepsiben lévő kekszréteg tetejére. 

Ezután a maradék kekszet szintén jó szorosan helyezzük rá a karamellrétegre.






Vanília krém hozzávalói:

5 dl tej
2 db tojássárgája
15 dkg cukor
2 cs vaníliás cukor
2 cs vaníliás pudingpor
15 dkg vaj

Habos réteg hozzávalói:

2 dl habtejszín (v. hulala)


A tojássárgákat keverjük simára a cukorral, a vaníliás cukorral, és egy pici tejjel. Ezután keverjük hozzá csomómentesen a pudingport is.

A maradék tejet tegyük fel forrni, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a pudingos keveréket.
Kevergetve főzzük pár percig, hogy besűrűsödjön.

Amikor már kellően besűrűsödött, vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a vajat, és keverjük simára.

Az elkészült vaníliakrémet öntsük rá a kekszréteg tetejére, majd egyenletesen simítsuk el. Ezután tegyük be a hűtőbe hogy kellően megdermedjen.

A habtejszínt (v. hulalát) verjük kemény habbá, majd egyenletesen kenjük rá a pudingos réteg tetejére. Ezután tegyük vissza 2-3 órára a hűtőbe. (én előző nap összeállítottam a süteményt, és tálalásig a hűtőben tároltam, így a keksz kellően megpuhult és az ízek jól összeértek)

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd éles késsel ízlés szerint szeletjük fel.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon finom ez a süti, nálunk is nemrég készült. :)

    Most reggelibe nagyon jó lenne egy szelet, meg is lenne a napi energia bevitel. :D

    VálaszTörlés
  2. szia, a vajat akkor kell beletenni a vaniliakrembe, amikor meg meleg vagy amikor mar teljesen kihult? koszi a valaszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A vajat akkor kell beletenni a krémbe amikor még meleg. Pár perc alatt teljesen összekeveredik, majd még melegen öntsed rá a kekszre.

      Törlés