2012. január 30., hétfő

Mandulás pisztráng sütőben sült krumplival.



A hétvégi ebédnél megint a hal kapta a főszerepet, vagyis pontosabban a pisztráng. Hosszú ideig, mivel biztos akartam lenni a sikerben, csakis egyszerű fűszerezéssel, és citromkarikákkal sütöttem meg ezt a nemes, és igen finom húsú halat. (recept itt megtalálható)  Aztán a Tv-Paprikán, a Halországban már többször végignéztem a pisztrángról szóló műsort, és akkor megfogadtam, hogy én is bátrabb leszek, és megpróbálkozom többféleképpen elkészíteni. Karácsonyra pl. gombás-baconös töltelékkel sütöttem meg, és mondhatom igazán nagyon finom volt. Most pedig  egyszerűen csak fokhagyma és petrezselyemzöld keveréke került a hal belsejébe, a sütés vége felé pedig olívaolajban kissé megfuttatott petrezselyemzöld, mandula, és citromlé keverékét kanalaztam rá a pisztrángokra. Pár perc sütés után az ízek jól összesültek, és a végeredmény pedig egy szép pirosra sült, ízletes hal lett. Köretnek fehérboros-olívalojban párolt, fűszeres sült krumplit készítettem, melyet szintén a sütőben sütöttem meg. A hal és a krumpli, egy pohár fehérbor társaságában, igazán finom,vasárnapi ebéd volt. 





pisztráng
fokhagyma
petrezselyemzöld
szeletelt mandula
halfűszerkeverék (el is hagyható)
őrölt fehérbors
citromlé
olívaolaj


A fokhagymagerezdeket vékonyan felszeletelni, a petrezselyemzöldet apróra felaprítani.

A pisztráng belsejét ízlés szerint sózni, majd beletenni a felszeletelt fokhagyma, és az apróra vágott petrezselyemzöld keverékét.(nem kell belőle sok, mert akkor túl intenzív lesz az íze)
Ezután a hal külső részét szintén ízlés szerint sózni, megszórni a fűszerkeverékkel és az őrölt fehérborssal, majd kb. 30 percig állni hagyni, hogy az ízek jól átjárják. 

Ezután egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd ráhelyezni a befűszerezett pisztrángokat.
Előmelegített sütőbe tenni, és kb. 25-30 percig közepes hőmérsékleten sütni. 

Közben a szeletelt mandulát egy serpenyőbe világos zsemleszínűre pirítani, majd félretenni.(a serpenyőből kiönteni, hogy ne piruljon tovább)

Egy serpenyőbe pici olívaolajat önteni, majd felhevíteni. Amikor már kellően felmelegedett, hozzáadni az apróra felvágott petrezselyemzöldet, majd kevergetve 1-2 percig pirítani. Ezután levenni a tűzről, majd hozzákeverni az előpirított mandulát, és belefacsarni a citromlevet, majd óvatosan összekeverni.

A halat a sütési idő vége előtt kb. öt perccel kivenni a sütőből, majd a tetejére kanalazni a mandulás-petrezselyemzöldes-citromos keveréket. Ezután visszatenni a sütőbe, és kb. 5 percig még együtt sütni. (vigyázni nehogy túlpiruljon a hal, és a rákanalazott keverék)

Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínálni hozzá. Én sütőben sült, fűszeres krumplival tálaltam, melynek a receptje itt megtalálható.

30 megjegyzés:

  1. Brutálisan jó a látvány is! Tetszik az ízesítés, szuper. :)

    VálaszTörlés
  2. Ez fantasztikusan finom lehetett!!! Mi elég sok halat eszünk, de pisztrángot még nem kóstoltunk. Azt nem lehet a Tiszában fogni :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María, bizony a Tiszába nem lehet fogni, de egyszer azért szánd rá magad, és kóstold meg. Bizony Te nagyon sok finom halas ételt készítesz.:)

      Törlés
  3. Gizi! Remekeltél. Ez a pisztráng nagyon gusztára sikeredett. Bevallom, én nagyon szeretem a halat, de pisztrángot még nem sütöttem. Gratula. Ez csodálatos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hobbycef, nagyon köszönöm!! Nem mondod, hogy Te még nem ettél pisztrángot. Mindenképpen kóstold meg. Az elkészítése pedig nagyon egyszerű, és biztosan Neked is ízleni fog.

      Törlés
  4. Ez nekem is jöhet/-ne. Nagyon jól néz ki és nem is veszélyes a fűszerezése.
    Csodálatos látvány. Remekmű !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém, nagyon köszönöm, és már küldöm is a kóstolót!!! Végre egy olyan étel, melyet Te is nyugodtan elfogyaszthatsz.

      Törlés
  5. Csodás lett a pisztrángot:) Szerintem ti megdöntitek a halfogyasztási rekordot:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, köszönöm!! Ennyi halat már régen nem ettünk, de valahogy most igencsak rákaptunk. Én is éppen jegyeztem meg, hogy mi biztosan az élen vagyunk a halfogyasztást nézve.:)

      Törlés
  6. Én nem vagyok oda a halakért, de mandulás pisztráng bármikor jöhet!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csiperke,a pisztráng nálunk is nagyon kedvelt, és olyan egyszerű elkészíteni, na meg nagyon finom a húsa, de akkor ezt Te is pontosan tudod. Küldöm a kóstolót.:)

      Törlés
  7. Isteni lehet!!! A nagylányom miatt inkább fej nélkül tálalnám!! :)))) Megint este jöttem, az éhenhalás szélén!! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi, én is gondolkodtam rajta, hogy fej nélkül jobban mutatna.:))Ezzel én is így vagyok, estére mindig korog a gyomrom, na de kitartás, meglesz ennek az eredménye.:)

      Törlés
  8. Imádom a pisztrángot:-)) Nagyon jó recept! Nem csak egy pohár borocska volt ott:-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kata, köszönöm. Mint pisztrángimádó, neked is ajánlani tudom. Mindenképpen úszni akart, hát mi megúsztattuk.:)))

      Törlés
  9. Mesebeli aranyhalacska! Nagyon de nagyon kívánatos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juci, köszönöm. Csak az a kár, hogy nem teljesítette a kívánságaimat. Lehet azért mert gyorsan megettük.:)

      Törlés
  10. Ezt a gyönyörűséget este ellenére is belakmároznám:D:D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zitus, nyugodtan lakmározd csak be, meglátod nagyon finom.:)

      Törlés
  11. Csodásan elkészítetted és ahogy tálaltad- nagyon étvágygerjesztően mosolyog ránk! Kiegyenlíted a halfogyasztás statisztikáját velünk, mert bár szeretjük, de nem túl gyakran fogyasztjuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, köszönöm. Valahogy most így jött össze, hogy egymásután ennyiszer készítettem halat, de sajnos általában nálunk is ritkán van. Lehet, ha kicsivel olcsóbb lenne, mindenki több halat fogyasztana.:)

      Törlés
  12. Gizike! Ez valami mennyei lehetett! Gyönyörű, nem is találok rá szavakat. Legutóbb étteremben ettem pisztrángot nagyon ízlett. Muszáj lesz kipróbálnom ezt a receptet, nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi, nagyon köszönöm. Nyugodtan próbáld ki, meglátod sokkal finomabb mint amit étterembe lehet kapni. A lazac mellett, biztosan ezt is többször elfogod készíteni.:)

      Törlés
  13. Nagyon fenséges hal étel! Ünnepi hangulata van a tálnak! Kérdeznék valamit tőled... A rendes neved is Gizi? Véletlenül láttam egy fotódat, csak más név szerepel mellette...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti, nagyon köszönöm. Nem tudom hol láttad a fotómat, de ezek után biztosan Éva volt mellé írva. Az eredeti nevem Éva, csak a férjem kezdett el Gizinek hívni, így rajtam maradt,és azóta mindkettőt használom.:)

      Törlés
  14. Na végre elértem hozzád, és rögtön mibe ütközök?? Egy pisztrángba! Hmmm... isteni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gabriella, köszönöm hogy benéztél, és szívesen megkínállak ezzel a valóban isteni finom pisztránggal.:)

      Törlés
  15. Halacska :) Kisfiam pont ma kérdezte hogy mikor készítek neki halacska husit:) Nagyon jól néz ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki köszi, és akkor meg is oldódott, hogy mi finomat főzzél a gyerkőcnek.:)

      Törlés