2010. július 21., szerda

Citromos-krémtúró torta. (sütés nélkül)




Tavaly nyáron többször is elkészítettem ezt a receptet, nagyon szerettük a kicsit savanykás citromos íze miatt. A több órai hűtőben való pihentetésnek köszönhetően pedig igazán frissítően hatott ránk a nagy melegben. Idén valahogy mindig elmaradt a sok új recept mellett. Ebben a rekkenő hőségben viszont semmi kedvem nem volt sütögetni, így gyorsan összedobtam ezt a tortát. Meleg is van!!! Savanykás és frissítő is volt!!! Így aztán pillanatok alatt csak hűlt helyét találtuk a tányérokon. Jön a hétvége, mindenkinek csak ajánlani tudom, azzal a nagy előnyével, hogy nem kell a sütéssel bajlódni a nagy melegben.







Piskótás alap hozzávalói:

20 db babapiskóta
10 dkg margarin


A babapiskótát jól összemorzsolni, majd az olvasztott margarinnal formázható masszává gyúrni.
Egy 26 cm-es tortaforma alját kibélelni sütőpapírral, majd egyenletesen belelapogatni a piskótás masszát. 30 percre a hűtőbe tenni pihentetni. Végül kivenni a hűtőből, majd egy tálcára ráfordítani, lehúzni róla a sütőpapírt és visszahelyezni a formába.


Túrókrém hozzávalói, és készítése:

2,5 dl víz
1 cs vaníliás pudingpor

A pudingport simára keverni a vízzel, majd sűrűre főzni és teljesen kihűteni.


25 dkg krémes túró (LIDL-ben kapható)
15 dkg kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
citromlé
mazsola


A túrót a cukorral és az ízlés szerinti mennyiségű citromlével robotgéppel jól kikeverni, majd belekeverni a kihűlt pudingot. Végül hozzáadni a mazsolát is.

1 dl víz
10 g porzselatin

A vizet felforralni, majd a tűzről levéve simára keverni benne a porzselatint. Teljesen kihűteni, majd ezt is a túrós krémhez keverni.


5 dl Hulala (növényi tejszín v. tejszín)


A Hulalát kemény habbá verni, majd kisebb adagokban, óvatosan fakanállal a túrós masszához keverni.

Végül ezt a túrós-habos krémet a tortaformában lévő piskóta alapra kanalazni. Tetejét egyenletesen elsimítani és citromkarikákkal díszíteni. Tortazselével leönteni, majd 2-3 órára a hűtőbe tenni, hogy teljesen megdermedjen.

A hűtőből kivéve rögtön tálalni!!!! Nagyon finom, frissítő torta.







10 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Ezt ki kell próbálnom! :)

    VálaszTörlés
  2. Igazán kedvemre való süti:):)

    VálaszTörlés
  3. Utazás előtti durranás!!ez a süti!!!!
    gratulálok!!!!!
    Meg kell csinálni!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ami!
    Köszönöm!! Lehet ennyi idő után, már túl is vagy a kipróbáláson.

    VálaszTörlés
  5. Puszedli!
    Köszönöm!!!!!!:)

    VálaszTörlés
  6. Bianka!
    Köszi, isteni finom volt!!!:)

    VálaszTörlés
  7. Andi!
    Elhiszem hogy kedvedre való, láttam nálad, te is szereted az ilyen finomságokat.:)

    VálaszTörlés
  8. Melli!
    Köszönöm!!! Ez pont neked való, nem kell sütni!!!:)

    VálaszTörlés