2010. május 30., vasárnap

Csokoládés-epres pohárkrém.




Pár évvel ezelőtt egy ismerősöm készített cukros-tejföllel leöntött epret. Először kicsit csodálkozva fogadtam az ötletét, de visszagondoltam arra, hogy mi a szilvás gombócot is tejföllel esszük és milyen finom is úgy. Tehát már nem is csodálkoztam tovább, főleg miután még kóstolót is kaptam belőle. Azóta is minden eperszezonban többször elkészítem. Most egy kicsit még változtattam rajta, mert jól megszórtam csokoládé lapocskákkal. Mondhatom eddig is a kedvenceim közé tartozott ez a krém, na de most...... A tejföl, az eper és a ropogós csokoládé remekül kiegészítették egymást. Egy pohárkával eltettem későbbre, mert kíváncsi voltam milyen is lesz egy kis pihenés után. Eközben a hűtőben még jobban lehűlt, a csokoládé pedig megolvadt benne és krémessé vált. Gyorsan elkészül és pillanatok múlva már csak az üres poharakat látjuk viszont.


eper
tejföl
vaníliás cukor
porcukor
csokoládé lapocskák


Mennyiséget nem írok, mert a poharak számától függ.

A tejfölt jól kikeverni a cukorral. Az epret negyedekbe vágni.

A pohár aljába belekanalazni a cukros-tejfölt, majd megszórni a csokoládéval. Ezután kirakni a feldarabolt eperrel és megint egy kis csokoládészórás következik.
Tetejére szintén a krémből kanalazni, majd csokoládéval és eperrel díszíteni.

Hűtőbe tenni és fogyasztás előtt kellően lehűteni.

6 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon guszta, belekanalaznék én is!:-))

    VálaszTörlés
  2. Most már nem próbálkozom,azt mondja,nem tudja teljesiteni a kérésemet,vagyis nem közli a bejegyzést.De nagyon fincsiket készitesz.puszi.

    VálaszTörlés
  3. Andi/cuki!
    Köszi, és kanalazzál nyugodtan belőle. Nagyon finom benne a csokoládé!!!:)

    VálaszTörlés
  4. Melli!
    A végén mégis teljesítette a kérésed és én látom mit írtál. Köszönöm, és kár hogy ilyen messze vagyunk egymástól, mert szívesen készítenék neked is.:)

    VálaszTörlés
  5. Milyen guszta!
    Tényleg kissé bizarr a tejfölös-epres gondolat, de milyen finom! :)

    VálaszTörlés
  6. Ami!
    Köszönöm!!! Nekünk is nagyon bejött, évek óta csinálom.:)

    VálaszTörlés