2010. május 16., vasárnap

Mascarpones-epres torony.




Elkezdődött az eper szezon, igaz a hazai eper ára a csillagos eget veri, mert egy kiló hús árával vetekszik. Azért meggondolandó, hogy melyiket is válaszuk. El nem tudom képzelni, mitől ilyen drága, amikor a külföldről behozott jóval olcsóbb volt (már ameddig lehetett kapni). Semmivel sem finomabb, na de majd csak lejjebb kúszik az ára.(bizakodom benne)Viszont olyan csalogatóan kínálgatták magukat ezek a kis piros eprecskék, hogy nem tudtam ellenállni nekik. Ötletem lett volna ezer, hogy mit is süssek belőle, de a végén erre az egyszerű habos finomságra esett a választásom. A tésztára sütés közben rákaramellizálódott a cukor és ettől különösen finom lett. Ezt már csak megkoronázta a habos mascarpone krém, és az eper együttese. Most már nem is bánom, hogy hagytam magam elcsábulni.







Hozzávalók:

eper
1 cs leveles tészta
25 dkg mascarpone
5 dl Hulala (növényi tejszín)
2 cs vaníliás cukor
porcukor


Olyan leveles tésztát vettem, melyet nyújtani kell. A nyújtólapot jól megszórni porcukorral és ráhelyezni a tésztát, melyet szintén porcukorral jól meg kell szórni. Elkezdeni nyújtani, és nyújtás közben többször porcukrozni mindkét felét. Kb. 2-3 mm-esre nyújtani, majd kör alakokat vágni belőle. (én egy kompótos tál méretűre vágtam)
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd ráhelyezni a korongokat és előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.
A sütőből kivéve, villával kicsit megszurkodni a tészták közepét. Ettől a felpúposodott közepük kicsit beesik, így lesz helye a krémnek.

A mascarponét jól kikeverni az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, és a vaníliás cukorral.
A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan a mascarponés krémhez keverni.
Az epreket jól megmosni, lecsepegtetni és félbe vágni.

Egy tányérra helyezni egy tésztakorongot, majd a közepén lévő mélyedést megtölteni a krémmel. Tetejét kirakni a félbevágott eperszemekkel.
A tetejére ráhelyezni szintén egy tésztakorongot és szintén megtölteni krémmel, majd a tetejére eperszemeket helyezni.
Rögtön fogyasztható, nagyon finom és nem lehet neki ellenállni.

18 megjegyzés:

  1. Újra nagyon finomat alkottál, isteni lehet!!!

    VálaszTörlés
  2. Tényleg...hétvége van...;oPPP Itt a nasi ideje:DDD Ez csúcsszuper lett...nagyon jól néz ki:-DDD

    VálaszTörlés
  3. Liza!
    Köszönöm!! Nagyon egyszerű elkészíteni és isteni finom. Neked is merem ajánlani, sikered lesz vele.:)

    VálaszTörlés
  4. Niki!
    Köszönöm!!!Igen-igen, már végre hétvége van.:))))
    Küldök neked is belőle, isteni finom!!:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon fini lehet, csak azt nem tudom kicsi számba, hogy férne,jó magas a torony!:-))
    De azért megoldanám, ha röptetnél belőle!:-))

    VálaszTörlés
  6. Andi/cuki!
    Már röptetek is egy kis kóstolót, kezdheted a megoldáson törni a fejed.:)))
    Apa is azt kérdezte, hogy kell ezt enni, de megoldotta rövid úton.:))

    VálaszTörlés
  7. Jaj Gizike,ez isteni lehet,meg kell csinálnom.
    Sikerült bejutnom,csak a pogácsát nem sikerült feltenni,nem tudom miért,talán megint nagy volt.
    Nagyon hideg van itt is.

    VálaszTörlés
  8. Gizi, ez isteni finom lehetett!

    VálaszTörlés
  9. Félelmetesen jól néz ki, de ennék most belőle

    VálaszTörlés
  10. Na, ezt a problémát én is orvosolnám pillanatok alatt. Mármint az eltüntetését. Gyönyörűséges-ropogós-habos, nagyon finom lehet!! Már én is várom, hogy az eper ára normalizálódjon egy kicsit, mert azért így elképesztő. Reméljük a legjobbakat! :))

    VálaszTörlés
  11. Úristen, de jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
  12. Melli!
    Én csak ajánlani tudom, mert eszméletlen finom, és nagyon gyorsan elkészíthető.
    itt is cudar idő van ma is.:)

    VálaszTörlés
  13. Kata!
    Valóban isteni finom volt!!Gyorsan el is fogyott.:))

    VálaszTörlés
  14. Bianka!
    Köszönöm!!! Már küldök is egy tornyocskát.:)

    VálaszTörlés
  15. Yasmine!
    Nem is volt olyan nehéz megbirkózni vele. sőt én még tovább is birkoztam volna, csak elfogyott.:))
    Nem is tudom, hogy ezek a termelők mit gondolnak, eszméletlen pofátlanságnak tartom ilyen árat kérni érte.De bizakodjunk együtt hátha.....

    VálaszTörlés
  16. Hát ez a torony , fantasztikus lett! Gratulálok! szívesen megkóstoltam volna!

    VálaszTörlés
  17. Szia Sándor!
    Nagyon köszönöm!! Én pedig szívesen küldtem volna neked belőle.:)

    VálaszTörlés