2010. március 5., péntek

Tárkonyos-tejszínes csirkemell



A tegnapi céklás tésztához készítettem el ezt a tárkonyos-tejszínes  csirkemellet. Nagyon finom volt a tésztával is, de bármilyen más körettel, pl. krumplival, rizzsel is feltálalható. A csirkemellet azért is szeretem, mert gyorsan elkészül,  és nem kell órákat a konyhában tölteni a tűzhely mellett.


Hozzávalók:

4 db csirkemell
liszt
olívaolaj

ételízesítő
őrölt fehér bors
tárkony
3 dl tejszín


A csirkemellet besózni, és megszórni őrölt borssal, majd kicsit állni hagyni, hogy az ízek kellően átjárják.

Egy serpenyőbe kevés olívaolajat hevíteni, majd az előzőleg lisztbe beleforgatott csirkemellet belehelyezni. Lassú tűzön, mindkét oldalát 3-4 percig sütni, majd kiszedni és félretenni.

A visszamaradt olajba beleönteni a tejszínt, és ízlés szerint fűszerezni. (én nem sajnáltam belőle a tárkonyt) Jól kiforralni, majd vissza helyezni a csirkemelleket és lefedve még pár percig párolni. Közben a húst átfordítani, és amikor már besűrűsödött a tejszín, lezárni alatta a lángot, és még pár percig lefedve hagyni.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínálni. Én céklás-tésztával tálaltam, és nagyon jól illettek egymáshoz.

4 megjegyzés:

  1. Hú de jó a tárkony-tejszín párosítás!!!

    VálaszTörlés
  2. Imádom a tárlonyt tejszíne ragulevesehez is!
    Ezt a tésztát nem is láttam,de jópofa!:-))

    VálaszTörlés
  3. Andi!
    Én nagyon szeretem a tárkony ízét, tejszínnel meg isteni finom!!:))

    VálaszTörlés
  4. Andi/cuki!
    Látom megegyezik az ízlésünk!!!
    Furdalt a kíváncsiság a műsor után, hogy milyen lehet, de nagyon finom. Persze a receptet nem írták le, még jó hogy megjegyeztem. :)

    VálaszTörlés