2010. március 21., vasárnap

Ricottas karamelltorta




Sokszor nézegetem a Cafe-Tv recepteket, és erre a sütés nélküli finomságra is ott bukkantam rá. Vrabel Krisztina készítette, és rögtön megtetszett. Mire végignéztem a felvételt, tudtam ennek nálunk is nagy sikere lenne. Ma el is készítettem, és mivel volt itthon fügebefőtt, úgy gondoltam azt is karamellizálok mellé. Nagyon jó választás volt, remekül illett egymáshoz ez a két íz. Én csak annyit változtattam a recepten, hogy tettem bele egy kis zselatint is. Mivel ma csodálatosan sütött a nap, és ebéd után tettünk egy jó nagy sétát, mire hazaértünk már alig vártuk, hogy megkóstoljuk a tortát. Nagyon finom krémes, és a karamelltől kellően édes volt.







Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:

Torta alap:

10 db babapiskóta
4 dkg margarin
4 ek nesquik kakaó
pici tej


A piskótát összemorzsolni, majd hozzákeverni a kakaót. A margarint felolvasztani és ezzel is jól összekeverni. Ha túl száraz lenne, egy pici tejet önteni hozzá. (én öntöttem bele)
A tortaformába lapogatni, majd a hűtőbe helyezni ameddig a krém elkészül.


Krém hozzávalói:

50 dkg ricotta
6 ek cukor
6 dkg margarin
1 cs vaníliás cukor
5 g zselatin
1/2 dl víz


Egy edénybe elkezdeni karamellizálni a cukrot, majd amiko már felolvadt és szép színt kapott, állandó keverés mellett hozzáadni a margarint. Ezután jól összekeverni, és beletenni a túró felét, majd így is jól kikeverni. Levenni a tűzről és hozzáadni a maradék túrót, majd botmixerrel jó pépesre keverni.
A vizet felforralni, majd levenni a tűzről és simára keverni benne a zselatint. Ezután kihűteni!!
Végül a kihűlt zselatinnal is jól összekeverni a krémet, majd a hűtőből kivett piskótás alapra kanalazni.
2-3 órára hűtőbe tenni, hogy a krém teljesen megdermedjen.
Tálalás előtt a tetejét pörkölt mogyoróval megszórni, és ízlés szerint karamellizált fügével tálalni.


14 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett,és a fügével nagyon gusztának látszik:)Ügyi vagy nagyon:-D

    VálaszTörlés
  2. Tetszik ez a recept és szép lett a tortád! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon fincsinek látszik. A füge befőtt saját készítés?

    VálaszTörlés
  4. Szép és finom és fő, hogy karamellás :)

    VálaszTörlés
  5. Megint biztos nagyon finomat alkottál!

    VálaszTörlés
  6. Maradt még, vagy későn jöttem. Annyira szép!!!

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű! És nagyon fincsi lehet!

    VálaszTörlés
  8. Niki!
    Köszönöm!!! Fügével még finomabb volt, pedig magában is nagyon jó a torta.:)

    VálaszTörlés
  9. Ami!
    Köszönöm!!! Neked is bátran merem ajánlani, mert biztosan ízleni fog.:)

    VálaszTörlés
  10. Thrini!
    Sajnos nem saját készítésű volt a fügebefőtt. A CORA-ban vettem és úgy magában elég ízetlennek találtam, ezért javítottam fel egy kicsit a karamellel.:)

    VálaszTörlés
  11. Bianka!
    Valóban finom!! Te is karamell rajongó vagy???

    VálaszTörlés
  12. Liza!
    Finom, és gyorsan elkészül. Neked is ajánlom!!:)

    VálaszTörlés
  13. Andi!
    Sajnos már későn jöttél, mert elfogyott. Igaz csak 18 cm formába készült, de így legalább nem eszem túl magamat.:))

    VálaszTörlés