2010. március 2., kedd

Májjal töltött csirkecomb ananásszal.




A mai ebédünket igen egyszerű volt összeállítani, a többi pedig már a sütő dolga volt. Nagyon szeretjük a különböző gyümölcsökkel együtt sütött húst, az egyik kedvencünk pl. ez az ananászos csirkecomb. A combok bőre alá a hagyományos töltelék helyett most előzőleg befűszerezett csirkemáj került, majd baconszeletekkel tekertem körbe a combokat. A bacontől a hús nagyon finom ízt kapott, de ízlés szerint el is hagyhatjuk. A tepsiben lévő előkészített combok köré konzerv ananászt szórtam, majd a levével felöntve került a sütőbe. A combok szép pirosra sültek, az ananász is finom ízt kapott sütés közben. Köretnek kukoricás rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré is.






Hozzávalók:

3 db csirkecomb
3 db csirkemáj
2 doboz ananász konzerv
1 cs szeletelt bacon
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors
szerecsendió
majoránna
bazsalikom
2 tk ételízesítő
2-3 ek zsír


A csirkemájat enyhén sózzuk és szórjuk meg őrölt borssal. A combokat ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd ízlés szerint fűszerezzük.

A befűszerezett combok bőre alá helyezzünk egy-egy előzőleg befűszerezett csirkemájat, majd tekerjük körbe a felszeletelt baconnel.

A tepsit kenjük ki a zsírral, helyezzük egymás mellé az előkészített combokat, öntsük mellé az ananászkonzervet, és az egyik dobozból az ananászlevet is, majd fedjük le alufóliával a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 60 perc alatt pároljuk puhára a húst.

Ezután vegyük le a fóliát, ha soknak találnánk alatta a levet, akkor öntsünk le belőle, majd süssük a combokat szép pirosra.

Közben készítsük el a köretet. Én kukoricás rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré is.

Tálaláskor helyezzük tányérra a szép pirosra sült csirkecombot, kanalazzuk mellé a köretet és az ananászt, majd úgy kínáljuk.


10 megjegyzés:

  1. Most látom,hogy már megkaptad, de azért tőlem is szeretettel!:-))

    VálaszTörlés
  2. fincsi májacska.
    ide látszik milyen ropogósra sültek a csirkecombjaid! :)

    VálaszTörlés
  3. Gizike,itt vagyok,és már látom finomat eszek,a pogácsát viszem.puszi.Melli.

    VálaszTörlés
  4. Andi!
    Nagyon köszönöm neked is!!!! Örülök, hogy téged is megismertelek!!:)

    VálaszTörlés
  5. christaylor!
    Nagyon finom volt, és kicsit a képen még sültebbnek is látszik!! Éppen ma gondoltam rád!!!:))

    VálaszTörlés
  6. Melli!
    Remélem jóllaktál!!! Nyugodtan vigyed, de aztán én is kérek belőle!!:))puszi

    VálaszTörlés
  7. Szia Gizi.
    Nagyon szép napot kívánok neked,és megkel hagyni nagyon finomat főztél.puszi

    VálaszTörlés
  8. Ez egy isteni receptnek tűnik. Kipróbálom. Zoli üzeni, hogy gyönyörű szép, de kicsi az adag :-) Telhetetlen férfiak :-D

    VálaszTörlés
  9. Szia Réka!
    Köszönöm!!! Én későn jöttem, így szép estét kívánok neked!!!:)puszi

    VálaszTörlés
  10. Ani!
    Nagyon finom biztosan nektek is ízlik majd!! Ha tudom hogy ő is benéz, akkor neki jóval nagyobb adagot küldtem volna!!:)) Nem telhetetlen, csak jó étvágyú!!!:)))

    VálaszTörlés