A fagyasztóban meglapult egy csomag fácántyúkmell, már csakis az volt a kérdés, hogy mi készüljön belőle. Először arra gondoltam hogy császárszalonnával együtt ledarálom, és fasírtot készítek belőle pl. a borsófőzelék mellé. Aztán szembe jött velem a COLORS in the kitchen oldalán egy recept, amely rögtön megtetszett, és már meg is volt hogy mit is készítek a fácánmellből. (az ötletadó recept erre a linkre kattintva található) Persze azért az ízlésünkre formálva, kisebb változtatással készítettem el, de nagyon finomra sikerült. Az eredeti receptben csirkemell szerepel, mert ugye azért a fácánmell nem áll minden nap a rendelkezésünkre. Különösen ízlett a petrezselyemgyökérrel készült galuska, melyet igaz most készítettem először, de nem utoljára.
Hozzávalók:
50 dkg fácántyúkmell (v. csirkemell)
1 db vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
30 dkg zöldborsó
só (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
őrölt színes bors (ízlés szerint)
1 kk majoránna
1 kk kakukkfű
2 dl Milli főzőtejszín
0,5 dl víz (fél dl)
3 ek étolaj
A fácánmellet ízlés szerint daraboljuk fel. A vöröshagymát, és a fokhagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.
Egy serpenyőbe hevítsük fel az étolajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a feldarabolt fácánmellet is.
Keverjük alaposan össze, süssük a húst kifehéredésig, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel és az ételízesítővel, és öntsük fel a vízzel.
Ezután főzzük pár percig, majd adjuk hozzá a zöldborsót, a főzőtejszínt, és keverjük alaposan össze, és szintén főzzük pár percig, hogy a hús puhára főjön, és a szaftja kissé besűrűsödjön.
Petrezselyem galuska hozzávalói:
20 dkg petrezselyemgyökér + 1 tk só
10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
5 dkg tönkölybúza fehérliszt
2 db tojás (nagy)
1 csipet só
őrölt színes bors (ízlés szerint)
pár ek víz
1 ek étolaj és 3 dkg vaj a lepirításhoz
A petrezselyemgyökeret pucoljuk meg, és aprítógépben daráljuk pépesre (vagy reszeljük le), majd keverjük össze a sóval, és hagyjuk kb. 15 percig állni.
Ezután nyomkodjuk ki, adjuk hozzá a kétféle lisztet, az egész tojásokat, a sót, ízlés szerint őrölt borsot, majd kezdjük el összekeverni.
Keverés közben adjunk hozzá annyi vizet, hogy egy sűrűbb galuskatésztát kapjunk.
Ezután enyhén sós, forrásban lévő vízbe szaggassuk bele egy evőkanállal, várjuk meg míg feljönnek a galuskák a víz tetejére, főzzük 2-3 percig, majd egy szűrőkanállal szedjük ki. (lassan főzzük, ne lobogó vízbe!!!)
Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat és a vajat, majd helyezzük bele az alaposan lecsepegtetett galuskát, és pirítsuk pár perc alatt készre.
Tálaláskor tegyünk a tányérra ízlés szerint a galuskából, majd kanalazzuk mellé a tejszínes-zöldborsós fácánmellet, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, és úgy kínáljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése