2024. augusztus 23., péntek

Mogyorós leveles csiga (cukorbetegeknek)

 


A készen vásárolható leveles tészta már nemcsak finomliszttel, de pl. teljes kiőrlésű és tönkölyliszttel is készül, így a cukorbetegnek is nagy segítség. Én is szívesen vásárolom, mert egyszerűen, és elég gyorsan tudok belőle pl. egy finom mogyorós csigát sütni ebéd utáni desszertnek, vagy éppen uzsonnára. Így történt ez most is, nem kellett hozzá más mint a készen vásárolt leveles tészta, diabetikus mogyorókrém és csokoládé, valamint egy marék apróra vágott földimogyoró. Bő fél óra elteltével pedig már az asztalon illatoztak a kisült csigák. A leveles tészta jó ropogósra sült, melyhez jól illik a csokoládés mogyorókrém, és a roppanós földimogyoró.



Hozzávalók:

1 cs leveles tészta (pl. tönkölyös vagy teljes kiőrlésű leveles tészta)

kb. 4 ek diabetikus mogyorókrém

1/2 tábla diabetikus tejcsokoládé

kb. 5 dkg földimogyoró



A leveles tésztát csomagoljuk ki, majd egyenletesen kenjük rá a mogyorókrémet.

Ezután reszeljük rá a csokoládét egy kisebb lyukú reszelőn.

A földimogyorót vágjuk fel apróra, majd egyenletesen szórjuk rá a csokoládés mogyorókrémre.

Ezután tekerjük fel a leveles tésztát úgy, mint a bejglit, majd egy éles késsel, ízlés szerint daraboljuk fel. 

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a csigákat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd kb. 20-25 perc alatt süssük szép aranybarnára a csigákat. (Én légkeverésnél 180 fokon, 20 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk hűlni.



Az aranybarnára sült leveles tészta jó ropogós, melyhez jól illik a csokoládés mogyorókrém és a ropogós földimogyoró. Tálalás előtt ízlés szerint megszórhatjuk pl. poreritrittel, de én ettől eltekintettem.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett, mert ha leveles tészta és mogyorókrém találkozik, az csakis fincsi lehet! 😄 És nagyon guszták!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Katikám! Jól mondod, a ropogós leveles tészta a mogyorókrémmel nagyon finom volt, és főleg gyorsan elkészült.

      Törlés