2024. április 3., szerda

Szalonnás-tojásos fokhagymaleves.

 

 

A húsvéti bőséges ebédek, és vacsorák után, bizony nagyon jólesett ez az egyszerű fokhagymaleves, melyet még ízletesebbé tett az elősütött császárszalonna, és a sűrítéshez  használt csorgatott tojás. Az egész levesfőzés pedig nem tartott röpke egy óránál tovább és már tálalhattam is. Tálaláskor kínálhatunk a leveshez pl. pirított zsemlekockát, krutont, vagy éppen egy-egy szelet kenyeret, de magában elkanalazgatva is nagyon finom, és jól érződik a fokhagyma íze. Én rozskenyeret pirítottam, és azzal tálaltam.



Hozzávalók:

6-8 nagyobb gerezd fokhagyma

20 dkg császárszalonna

3 db tojás (nagy)

só (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

őrölt feketebors (ízlés szerint)

2 tk pirospaprika

1 ek étolaj

1-1,5 l víz



A fokhagymát pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra. A tojásokat üssük fel egy tányérba, és villával kicsit keverjük el.

Az olajat öntsük egy edénybe, adjuk hozzá a felkockázott szalonnát, majd süssük pár percig, hogy színt kapjon.

Ezután adjuk hozzá a felszeletelt fokhagymát és kevergetve futtassuk meg, majd szórjuk meg a pirospaprikával, alaposan keverjük össze, és öntsük fel a vízzel. (arra figyeljünk, nehogy a pirospaprika megégjen, mert keserű lesz)

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és főzzük kb. 30 percig. (közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána)

Ezután a forrásban lévő levesbe, állandó keverés mellett, csorgassuk bele a tojást, majd a hőfokot mérsékelve, főzzük tovább pár percig, majd zárjuk el a gázt.

Ameddig a leves fől, készítsünk hozzá pl. pirítóst, pirított zsemlekockát, vagy éppen sajtos krutont. Én rozskenyeret pirítottam hozzá.



Tálaláskor szedjük a levest tányérba, és pirítóssal, vagy pirított zsemlekockával kínáljuk. Nagyon jól érződik a fokhagyma íze, és az elősütött szalonnával nagyon finom a leves, melyet a tojás kissé sűrűbbé tesz.


8 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett. Szeretem a fokhagymát. Más. Mindig megcsodálom, hogy milyen gyönyörű simák a konyharuháid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom volt, ha szereted a fokhagymát akkor készítsed el. Nagyon egyszerű leves, nekünk nagyon ízlett. Ezeket a konyharuhákat csakis fényképezéshez használom, és külön szekrényben tartom, így vasalás után sem gyűrődnek.

      Törlés
  2. Nagyon finom lehet ez a fokhagymaleves ! Egy bajom van vele hogy nem nagyon bírja a gyomrom, annyira nehezen dolgozza fel hogy még másnap is érzem mit ettem 🙂 Tojáslevest szoktam gyakran készíteni azt szeretem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom volt a leves, és egy kicsit én s tartottam tőle, mert az én gyomrom sem szereti a fokhagymát, de szerencsére nem okozott gondot. A tojáslevest mi is szeretjük, sokszor főzök.... én pl. ecetesen szeretem. :)

      Törlés
  3. Finom lehetett a levesed, nagyon jól néz ki, jó laktató lehetett. Szívesen megkóstoltam volna. Nekem a gyomrom nem szokott panaszkodni a fokhagyma ellen, de érdekes, egyes főtt ételekben nem szeretem, viszont pirítóson, uborkasalátában, brassóin, sült húsokon pedig nagyon 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom leves, és igen laktató volt. Én pl. nyersen egyáltalán nem tudom megenni a fokhagymát, de a főt ételekben már igen. Ebben a levesben jól érződik az íze, próbáld ki.

      Törlés
  4. Ilyen levest még nem kóstoltam, de nagyszerűen hangzik és néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm! Egyszerű leves és finom, csakis ajánlani tudom Neked is!

      Törlés