2019. november 19., kedd

Császárszalonnás-hagymás csirkemell.




Sokan nem szeretik a csirkemellet, mert sütés után túlságosan száraznak találják, így inkább a csirkének a szaftosabb részeit választják. Való igaz a melle húsát könnyen kilehet szárítani, ha kicsivel tovább süssük, vagy éppen főzzük, mert ennek a húsnak 30 perc éppen elegendő ahhoz hogy még finom, szaftos maradjon. Császárszalonnával, hagymával, tejszínnel, fűszerekkel pedig egy remek ebédet varázsolhatunk a tányérunkra. Ízlés szerint tálalhatjuk bulgurral, rizzsel, vagy éppen krumplipürével....   






Hozzávalók:

30 dkg csirkemellfilé
30 dkg főtt császárszalonna
1 db vöröshagyma (nagy)
1 csokor petrezselyemzöld
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
1 kk majoranna
2 dl főzőtejszín
1 ek étolaj



A csirkemellet és a császárszalonnát ízlés szerint vágjuk fel. (Én vékonyabb csíkokra vágtam fel mindkettőt.)

A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vágjuk fel vékony csíkokra. A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe az olajon, kezdjük el sütni a felcsíkozott szalonnát, majd amikor már szép színt kapott, adjuk hozzá a vöröshagymát, és pároljuk pár percig.

Ezután adjuk hozzá a felcsíkozott csirkemellet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és az apróra vágott petrezselyemzölddel, keverjük alaposan össze, és a serpenyőt lefedve, addig süssük, míg a hús kifehéredik.

Ezután öntsük fel a tejszínnel, ha szükséges ízesítsünk utána, majd főzzük kb. 10 percig, hogy a hús és a szalonna készre főjön, és a szaft kissé besűrűsödjön. 

Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én bulgurt készítettem, de jól illik hozzá a rizs, vagy éppen a krumplipüré is.





Tálaláskor tegyünk pár kanál ízlés szerinti köretet a tányérra, kanalazzuk rá a szalonnás-hagymás csirkemellet, majd úgy kínáljuk. Én bulgurral tálaltam, mely nagyon jól illett hozzá.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése