2019. november 8., péntek

Császárszalonnás csirkemájpörkölt.





Vannak akik szeretik a belsőségekből készült ételeket, és vannak olyanok is akiket még az étel gondolatától is kiráz a hideg.... Ezt az egyszerű csirkemájpörköltet tehát azoknak ajánlom, akik szívesen fogyasztják a csirkemájat. Az elkészítése roppant egyszerű, röpke egy óra alatt az asztalra varázsolhatjuk, és a füstölt császárszalonnától különösen finom ízű lesz az elkészült csirkemáj. Tálalhatjuk rizzsel, kifőtt tésztával, krumplipürével, de jól illik hozzá pl. a bulgur is.






 Hozzávalók:

50 dkg csirkemáj
20 dkg császárszalonna
1 db vöröshagyma (nagy)
2 tk pirospaprika
1 tk Erős Pista (erős paprikakrém)
só (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
őrölt fekete bors (ízlés szerint)
1 tk majoránna
5 dl víz
2 ek étolaj






A csirkemájat vágjuk fel nagyobb darabokra. A szalonnát vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A felkockázott szalonnát tegyük egy serpenyőbe, adjuk hozzá az olajat, és addig süssük hogy szép színt kapjon.

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és süssük tovább, hogy a hagyma kissé összeessen, majd vegyük le a tűzről, szórjuk meg a pirospaprikával, keverjük alaposan össze, és öntsük fel a vízzel.

Ezután tegyük vissza a tűzre, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a majoránnával, adjuk hozzá a csípős paprikakrémet, majd kisebb lángon főzzük kb. fél óráig. (a sózással óvatosan bánjunk, mert a szalonna is sós)

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt csirkemájat, majd főzzük még kb. tíz percig, hogy a máj puhára főjön, majd vegyük le a tűzről és tálalásig tartsuk melegen. (arra figyeljünk, nehogy sokáig főzzük, mert a máj kemény lesz)

Ameddig a csirkemájpörkölt fő, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré, a kifőtt tészta, vagy éppen a bulgur is.

Tálaláskor a császárszalonnás csirkemájpörköltet ízlés szerinti körettel, és savanyúsággal kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése