2018. május 5., szombat

Malacsült zsályás rebarbarával.




Egy igazán szép darab malackarajt vásároltam, és a tervem mindenképpen az volt hogy egyben sütöm meg. A fűszerezésen gondolkodtam, amikor is eszembe jutott, hogy nemrégiben ajándékba kaptam egy fűszerválogatást tartalmazó csomagot, így gyorsan át is néztem. Végül a mustáros karaj-fűszerkeverék mellett döntöttem, és nem csalódtam, mert a hús nagyon finom, és ízletes lett sütés után. Köretnek krumplipürét készítettem, és mivel a kertben óriásira nőtt a rebarbara, így saláta helyett, mézzel karamellizált, zsályás rebarbarát kínáltam hozzá. Méz helyett ízlés szerint cukorral, vagy éppen barna cukorral is megkaramellizálhatjuk a rebarbarát. 






 Malacsült hozzávalói:

1-1,5 kg malackaraj
1 cs mustáros karaj-fűszerkeverék
só (ízlés szerint)
2 dl fehérbor
3-4 ek sertészsír


A húst alaposan dörzsöljük be sóval, és a fűszerkeverékkel, majd hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek kellően átjárják. (Én este fűszereztem be, majd sütésig a hűtőben pihent.)

Egy tepsit kenjünk ki a zsírral, öntsük bele a bort, majd helyezzük bele az előzőleg befűszerezett húst, és takarjuk le alufóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten bő egy óra alatt pároljuk puhára a húst. (Én légkeverésnél 160 fokon, 70 percig pároltam.)

Ezután vegyük le a fóliát, emeljük meg a hőfokot, locsoljuk meg a húst a pecsenyelével, majd süssük szép pirosra. (Én légkeverésnél 190 fokon sütöttem pirosra.)

Amikor a hús szép pirosra sült, öntsük át egy serpenyőbe az alatta lévő pecsenyelevet, a húst pedig tálalásig tartsuk melegen.

Ezután a serpenyőben lévő pecsenyelevet kisebb lángon, néha megkeverve, pár perc alatt kissé sűrítsük be, majd tálalásig szintén tartsuk melegen.





Zsályás rebarbara hozzávalói:

50 dkg rebarbara
4-5 ek méz
kisebb marék zsályalevél
2 tk citromlé 
3-4 ek víz


A rebarbara szár két végét vágjuk le, majd húzzuk le a külső, vékony héját. Ezután vágjuk fel kb. 1,5 cm-es darabokra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel a mézet, majd keverjük hozzá a feldarabolt rebarbarát, adjuk hozzá a zsályaleveleket, a citromlevet és a vizet, majd pár perc alatt pároljuk készre. (közben óvatosan keverjük meg, de arra vigyázzunk, nehogy szétfőjön) 

Ameddig a hús sül, és a rebarbara készül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én krumplipürét készítettem, mely nagyon jól illett a húshoz, és a rebarbarához.

Tálaláskor helyezzünk a tányérra egy szeletet a malacsültből és locsoljuk meg a pecsenyével, kanalazzuk mellé a krumplipürét és a zsályás rebarbarát, majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése