2016. december 9., péntek

Londoni szelet.




Egy igazán egyszerűen elkészíthető sütemény, melyet a hétköznapokban kínálhatunk egy tányér leves mellé második fogásként,  de a vasárnapi vagy éppen az ünnepi asztalon is megállja a helyét. A tepsiben lévő tésztát ízlés szerinti lekvárral kenjük le. Én pl. házi sárgabaracklekvárt használtam, és bőségesen került a tésztára, melytől az még szaftosabb lett, majd kanalazzuk rá a diós habot, és irány a sütő. Ezután már csak bő fél órát kell türelmesen várakoznunk, és már tálalhatjuk a finom, illatozó süteményt.





Tészta hozzávalói 20x30 cm-es tepsihez:

30 dkg liszt
1 tk sütőpor (púpozott)
12 dkg vaj
4 db tojássárga (nagy)
12 dkg kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
2-3 ek tejföl
csipet só
1 citrom reszelt héja
 

A liszthez adjuk hozzá a sütőport és egy csipet sót, majd szitáljuk át.

Ezután adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat, és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, és a reszelt citromhéjat, majd csináljunk a közepébe egy mélyedést.

Ezután adjuk hozzá a tojássárgákat, és 2 kisebb evőkanál tejfölt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (egy könnyen nyújtható tésztát kell hogy kapjunk, így ha szükséges még gyúrás közben adjunk hozzá tejfölt)

Egy sütőpapírt enyhén szórjunk meg liszttel, nyújtsuk ki rajta tepsi méretűre a tésztát, majd a papírral együtt, emeljük át a tepsibe. (tenyérrel kicsit nyomkodjuk, igazítsuk bele a tésztát a tepsibe)

A tepsiben lévő tésztát ezután kenjük meg ízlés szerint pár kanál lekvárral. (Én bőven megkentem sárgabaracklekvárral)





Diós-habos rész hozzávalói:

6 db tojásfehérje (nagy)
15 dkg kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
20 dkg darált dió
1 mk őrölt fahéj (el is hagyható)
1 csipet só


A tojásfehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, kanalanként adjuk hozzá a kristálycukrot, és verjük kemény habbá.

A darált diót keverjük össze a vaníliás cukorral, és az őrölt fahéjjal, majd adjuk hozzá a keményre felvert tojáshabhoz, és fakanállal óvatosan forgassuk össze.

Ezután a diós habot egyenletesen kenjük rá a lekvár tetejére.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt süssük szép világos színűre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk a tepsiben kb. 10 percig hűlni, majd a papírral együtt emeljük ki, és úgy hűtsük ki teljesen.

Természetesen kizsírozott és lisztezett tepsiben is megsüthetjük, akkor a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni, majd abban szeleteljük fel.





Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a süteményt, majd úgy kínáljuk.


27 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ötlet karácsonyra is, Ědesanyám ünnepekre szokt sütni.. köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Én hét közben is többször megsütöm, mert van két diófa az utcán, így sok a dióm. :)

      Törlés
  2. Ezt mi is nagyon szeretjük, csak eddig nem tudtam, hogy ez a neve!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sylvia, te milyen néven ismerted? Mostanában olyan süteményekkel találkozom melyeknek számtalan nevük van. :)Mi is nagyon szeretjük, finom szaftos kis sütike.

      Törlés
    2. Nagyon prózai habos-diós néven :)
      A Tied jobban tetszik, inkább mi is így fogjuk hívni!! :D

      Törlés
    3. A habos-diós is jól illik hozzá. Végül is az íze a fontos, nem pedig a neve. :)

      Törlés
  3. Kedves Gizi. Megsütöttem ma ezt a sütit. Sajnos nyers maradt a tésztája. 175fokon sütöttem majdnem 40 percig, mert nekem nincs légkeverés a sütőmön. Mit gondolsz, hogy kellett volna sütnöm h meg is süljön?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves...! Nagyon sajnálom, hogy nyers maradt a süteményed, és fogalmam nincs hogy miért. Ennyi idő alatt a sima sütőben is meg kellett volna hogy süljön. Több ismerősöm is megsütötte, sima sütőben (még kóstolót is kaptam belőle) és mindenkinek szépen megsült. Lehet túl vastag volt a tészta, esetleg nagyobb tepsiben próbáld ezzel a tészta és töltelék mennyiséggel legközelebb.

      Törlés
  4. Köszönöm válaszát. Üdv. Radmila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Radmila Miatovics, mi volt a kérdés?? Neked nem sült át rendesen a tészta?

      Törlés
  5. Igen. Nekem nem sült át rendesen. Üdv. Radmils

    VálaszTörlés
  6. Kedves Gizi. Ma ismét megsütöttem a sütit egy kicsit nagyobb tepsiben és légkeveréses funkcióval. Hát meg kell mondjam, örülök, h az első kudarc után nem adtam fel. Isteni finom. Imádjuk. ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Radmila! Nagyon örülök hogy nem adtad fel, és újra megsütötted. Kicsit aggódtam,hogy elsőre nem sikerült, de most Veled örülök, és köszönöm hogy megírtad. Ezek szerint túl vastag volt az elsőnél a tészta, és azért nem sült át rendesen. Mi is imádjuk, és igaz most inkább gyümölcsös süteményeket sütök, de ha beköszönt az ősz, újra rendszeresen a tányérunkra kerül majd.
      Még egyszer köszönöm hogy megírtad!!

      Kellemes hétvégét és jó sütést-főzést kívánok!

      Törlés
  7. Köszönjük a receptet. Radmila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy nem adtad fel, és újra megsütötted!!!

      Törlés
  8. Nagyon finom,de az egyszerűtől kicsit messze van!





    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Fábián Ferencné, sajnálom ha úgy gondolja hogy ez a sütemény nem az egyszerűen elkészíthetőek közé tartozik..... kezdő, fiatal háziasszonyoktól is olyan visszajelzést kaptam, hogy azért szeretik sütni, mert nincs vele sok macera, és finom.

      Törlés
  9. Nagyon jól néz ki. Köszönet a receptért ! Üdvözlettel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Papdi Mihályné, nagyon köszönöm! Örülök hogy tetszik a recept.
      Üdvözlettel: Gizi

      Törlés
  10. Kedves Gizi. Rég óta sütöm ezt a sütit kb.20 éve minimum, de nem ezen a néven. Domokos Lászlóné Mindentudó Szakácskönyvében ez Székely szelet néven fut. Ezt csak azért írom, mert én meg a London szelet néven lepődtem meg😊. Egyébként szeretem az ön receptjeit, egyszerűek és nagyon finomak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves....! Nagyon örülök, és köszönöm hogy tetszenek a receptjeim, és ízlik az elkészített étel. Én még nem is hallottam a Székely szelet elnevezést, és bizony sokszor meglepődöm, hogy egy és ugyanazt a süteményt többféle névvel is illetik. Remek receptek lehetnek az Ön szakácskönyvében, megpróbálom fellelni az ismerőseim körében, hátha valakinek megvan.

      Törlés
  11. Ma, 2022. március 06-án elkészítettem, életemben először. Naaaaaagyon finom sütemény! Mindig féltem a tésztájától, már nem mumus :)
    Köszönöm a remek receptet ismét!
    Üdv.: Zsuzsanna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsa, elnézést hogy itt csak most válaszolok. Nagyon örülök hogy megsütötted, és nem csalódtál a receptben. Váljék kedves egészségetekre. Üdv. Gizi

      Törlés
  12. Isteni finom lett! Köszönöm a receptet! Üdv: Csilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csilla, nagyon örülök hogy megsütötted és ízlik a családnak. Üdv. Gizi

      Törlés