2015. január 10., szombat

Receptneked.hu-Karácsonyi receptversenye és a nyeremény!!!




A Receptneked.hu oldalon még a 2014-es év vége felé Karácsonyi receptversenyt hirdettek meg. Mivel köztudott, hogy szeretek részt venni az ilyen, és ehhez hasonló megmérettetéseken, így természetes volt hogy én is beneveztem jó pár recepttel. Mint mindig, most is az esélytelenek nyugalmával vártam az eredményhirdetést, legfőképpen azért, mert nagyon sok, jobbnál-jobb recept került feltöltésre. Mivel olyan nagy volt az érdeklődés, így az eredményhirdetés időpontja is eltolódott, ezzel is fokozva az izgalmat, hogy vajon kik is lesznek majd a szerencsés nyertesek. Végül aztán december 30.-án nagy izgalommal néztem be az oldalra, és első pillanatban éppen ezt láttam meg "Megvannak a győztesek". Felsóhajtottam, és szép lassan haladtam a 3. helyezettől visszafelé olvasva. Világossá vált előttem, hogy a 3. hely már nem az enyém, sőt tovább haladva, és felsóhajtva a 2. helyen is másnak a neve szerepelt. Pár pillanat múlva, pedig csak néztem ki a fejemből, és egyszerűen nem akartam, vagy nem tudtam hirtelen felfogni, hogy a verseny 1. helyezettje mellett az én receptem, és nevem szerepelt. Néztem, és néztem, majd örömömben felkiáltottam a boldogságtól hogy "MEGNYERTEM!!!!!!" Bevallom még a könnyeim is kicsordultak, de ezek az öröm, és a boldogság könnyei voltak. Ennél már csak akkor volt nagyobb az örömöm, amikor megérkezett a  nyereményt rejtő csomag, és benne lapult ez a szuper robotgép. Izgatottan csomagoltam ki, és a hétvégi sütemény elkészítésénél már munkára is fogom. Egy biztos, már most IMÁDOM!!!


Nagyon, de nagyon köszönöm a Tisztelt Zsűri tagjainak, hogy az én receptemet találták méltónak arra, hogy az első helyezéssel jutalmazzák, és megajándékozzanak ezzel a csodaszép, és hasznos robotgéppel!!!!!



Most pedig jöjjön az első helyezéssel jutalmazott ételről készült fotó. Amennyiben valaki a receptet is szeretné elolvasni, kérem kattintson a "Kolbászos-gombás lasagne" linkre, és már olvashatja is. Esetleg, ha kedvet érez hozzá, akár el is készítheti.





 
"A verseny 1. helyezettje: Kolbászos-gombás lasagne KGizi konyhájából

Ez a recept úgy tökéletes, ahogy van,  ami nem is csoda hiszen a beküldőjének több, mint 40 év tapasztalata van a konyhában! Bár a rangsorolásnál nem vettük figyelembe, de mindenképpen említésre méltó, hogy Gizi több mint 100 kiváló recepttel nevezett a játékra, amiből több is felkerült a TOP listánkra.  :) A nyertes egy Bosch MUM 56Z40 robotgéppel lett gazdagabb!"








13 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Használd egészséggel! :)

    VálaszTörlés
  2. Szívből gratulálok a géphez, megérdemelted!!!!
    Marika

    VálaszTörlés
  3. Gizikém ez igen, tiszta szívemből gratulálok, megérdemelted nagyon:-)))) Jobb helyen nem is lehetne:-))))

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, megérdemelted. nagyon sok finomságot készítettem már az általad megosztott receptek alapján.
    Azt hiszem mi is nyertesek vagyunk, én legalább is igen

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fáni, nagyon köszönöm! Egyben köszönöm, hogy Te is szívesen elkészíted a receptjeimet. Ezzel hogy megírtad, nagy örömet okoztál nekem, köszönöm!

      Törlés
  5. Gratulálok, nagyon megérdemelted. Évekkel ezelőtt kezdtem gasztroblogokat olvasni, eleinte kb 20-25 is volt amit követtem. Mára már csak 4 napi követésű blog van, és a tiéd köztük van. Örülök, hogy még mindig van kedved és időd erre a blogra, a kedvencem az összes halas ételed! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves pitz! Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, és azt hogy mind a mai napig követed a blogomat. Én örülök a legjobban, hogy tetszenek a halas receptjeim, és csakis annyit mondhatok, hogy ezután is lesznek majd újabb receptek. Bevallom, volt már olyan időszak amikor kicsit belefáradtam a blogírásba, de olyankor mindig jött egy-egy kedves szó, amitől újra erőre kaptam. :)

      Törlés
  6. Nagyon köszönöm!! Felavattam, és imádom. :)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok! Szuper nyeremeny, meg persze szuper recept!

    VálaszTörlés