2013. június 8., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Tárkonyos-gombás csirkemell.




Csodaszép napsütéses idővel köszöntött be ez a hétvége, és az esős hideg napok után gondolom senki sem szeretne órákat tölteni ebédfőzéssel a konyhában. Természetesen én sem, így aztán egy nagyon egyszerű, és kb. fél óra alatt elkészíthető receptötletet hoztam a hétvégi ebéd elkészítéséhez. Nem is kell hozzá más mint csirkemell, gomba, újhagyma, fokhagyma, tejszín, és ízlés szerint fűszerek. Én nagyon szeretem a tárkonyt, így azzal fűszereztem meg bőségesen. Tálaláskor pedig rizst kínáltam hozzá.






 Hozzávalók:

50 dkg csirkemell
1 cs újhagyma
50 dkg gomba
2 gerezd fokhagyma
2 dl tejszín
őrölt fehér bors
tárkony
1 tk kukoricaliszt
petrezselyemzöld
2-3 ek olívaolaj







A csirkemellet ízlés szerint vágjuk fel kisebb kockákra. A gombát és az újhagymát vékonyan szeleteljük fel. A fokhagymát vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a felkockázott csirkemellet, és 6-8 perc alatt pirítsuk fehéredésig. Ezután szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a felszeletelt újhagymát és kezdjük el párolni. Amikor már kezd összeesni, adjuk hozzá először a fokhagymát, majd a felszeletelt gombát. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg tárkonnyal. (én bőven szórtam rá tárkonyt)

Addig pároljuk a gombát, még szinte a zsírjára sül. Ekkor adjuk hozzá az elősütött csirkemellet, majd szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemzölddel.

A tejszínt keverjük simára a kukoricaliszttel, majd öntsük rá a gombás-húsra. Keverjük össze, majd addig főzzük, még kissé besűrűsödik.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. (én rizzsel tálaltam)

1 megjegyzés:

  1. Ln kimondottan szeretem a tárkonyt, de tudtommal ez a két füszer nővény üti egymást, tehát én inkább csak zőld petrezsejmet használtam volna, de azért én is ki probálom, mert én űltalában a tárkonyt kimondottan a savanyu levesekhez, vagy a füstőlthusokkal csinált levesekhez használom, mély tisztelettel Gábor

    VálaszTörlés