2012. július 7., szombat

A Hungarikum pályázaton elért 3. helyezés!!!




A lökösházi Vásárhelyi-Bréda Kastély, még január elején hirdetett meg egy pályázatot "Hungarikumok Magyarországon, helyi jellegzetességek a Dél-Alföldön" címmel.  Erre a pályázatra én is több ételfotóval  jelentkeztem, és izgatottan vártam az eredményhirdetést. Persze arra még álmomban sem gondoltam, hogy a számtalan beérkezett kép közül, majd éppen az énáltalam készített fotó valamelyike nyeri el a zsűri tetszését. Tegnap aztán végre elérkezett a várva-várt nap, és megtörtént az eredményhirdetés. Izgatottan kattintottam rá a Kastély-blogjára, majd egyre fokozódó izgalommal olvastam végig a bevezető szöveget. Aztán elérkeztem a nyertesek felsorolásáig, és egyszer csak a saját képem, és a nevem köszönt vissza rám. A boldogságom pedig határtalan volt, mert mint írtam, még remélni sem mertem, hogy nekem is kedvez majd a szerencse, Fortuna képében.

A "Szívünk Hungarikumai" kategóriában ugyanis a Zsűri, a Kakaós-csiga fotómat a 3. helyezéssel jutalmazta!!!! Nagyon-nagy megtiszteltetés ez számomra!!!

Nagyon köszönöm a Szervezőknek, hogy én is elindulhattam ezen a nemes versenyen, és nagyon köszönöm a Zsűri tagjainak, hogy a megtisztelő 3. helyezéssel jutalmazták a Kakaós csigáról készült fotómat.

Egyben szeretném megragadni az alkalmat, és ezúton SZÍVBŐL GRATULÁLOK a többi nyertesnek!!!!

A részletes eredményhirdetést, a Vásárhelyi-Bréda Kastély blogban minden érdeklődő az alábbi linkre kattintva megtekinthet.

http://bredakastely.blogspot.hu/2012/07/az-andrea-palladio-es-hungarikum.html

24 megjegyzés:

  1. Gratulálok én is! Nem véletlen, szuper itt minden:)

    VálaszTörlés
  2. Itt is szeretettel gratulálok :)!!

    VálaszTörlés
  3. Gizikém!

    Ezt megcsináltuk! Szép munka volt! :o) Remélem az ünnepélyes átadásra Te is jössz, és ott találkozhatunk személyesen is! Neked közelebb van az biztos, én meg vonatozok majd egy kicsit... :o) Gratulálok magunknak!!!! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti!
      Ezt bizony jól megcsináltuk!!!!!:)
      Nagyon boldog vagyok, és gondolom Te is úgyszintén. Mindenképpen szeretnék elmenni az ünnepélyes átadásra, és alig várom, hogy személyesen is találkozzunk. Szerintem nincs nekem sem sokkal közelebb, mivel itt lakunk egymástól kb. 25 km-re.
      Gratula mindkettőnknek, és további sikereket!!!:)

      Törlés
  4. Dtaga Giizike, tiszta szivbol gratulalok neked a gyonyoru nyertes fotoddal! Nem veletlen hogy nyertel...en mindig is biztam benned, es a fantasztikus tehetsegeddel mindenfel kategoriaban, es meg persze, a fenykepezessel is, amit en mar regota tapasztaltam hogy nem egyszeru. Mindenkinek meg van a sajat stilusa, de annak meg kell hogy nyerje a kozonseget...sajnos nem tudom jol kifejezni magamat, remelem meg erted mirol van szo.

    At neztem a linkre, es csupan nagy tisztelet ez a program, es nagyon is megerdemelted, ugy szinten a Kriszti is. Hozza is at nezek gratulalni!
    Puszillak,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Elizabeth nagyon köszönöm!! Igazad van, hogy mindenkinek megvan a saját stílusa, sőt ez annyira igaz, hogy már a képről felismerjük ki is készítette. Ezáltal mindenkinek a képe más és más miatt szép, vagy éppen érdekes. Bizony nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy a sok beküldött fotó közül, az én fotóm is elnyerte a zsűri tetszését. Ettől még nagyobb lendületet kaptam a további folytatáshoz.:)

      Törlés
  5. Gizike, fel tettem a malnas kokuszos panna cottadat a Pinterest oldalra, az en tablamra es persze a fo tablara is.
    Megtekintheted talan fel iratkozas nelkul is az en egyik tablamon. Van 65 tablam mas dolgokrol is!
    Szivesen fel tennem az osszes finomsagaidat; de csak sajnos idot vesz ami nekem sincs most sok!

    http://pinterest.com/foodandthrift/berry-love/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Elizabeth nagyon-nagyon köszönöm, hogy feltetted a receptemet a Pinterest oldalra!!! Köszönöm, hogy belinkelted ide, megyek és megpróbálom megnézni, reménykedem hogy sikerül. Puszillak:)

      Törlés
  6. Gratulálok Gizi:) Megérdemelted:)

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok, megérdemelted, szépek a fotóid! :)

    VálaszTörlés