2012. március 20., kedd

Baklava muffin.




Az utóbbi időben igencsak lecsökkentettem a sütemény sütést, de azért néha van hogy teljesen úrrá lesz rajtam az édesség utáni vágy. Ilyenkor valami nagyon gyors, és egyszerű receptet választok, vagy éppen nekilátok néhány palacsintát megsütni. A muffin igen nagy kedvenc nálunk, és igen nagy előnye még, hogy minden macera nélkül gyorsan megsüthető. Igen sok muffin receptet összegyűjtöttem már, és jó néhányat  meg is sütöttem. Most gyorsan átnézve a még sütésre váró recepteket, a baklava muffin mellett döntöttem. Elég régen szerettem volna már megsütni, és csak most bánom igazán, hogy ennyi ideig várakoztam vele, mert igencsak finomra sikeredett. Igaz kicsit talán több időt vesz igénybe mint egy egyszerű, alapmuffin elkészítése, de a végeredmény kárpótolt. A tésztája finom szaftos, és a közepében megbújó karamellizált dió egyszerűen ellenállhatatlanná teszi a muffint. Bizony igen nehéz megállni, hogy ne együk meg egyszerre mind az utolsó morzsáig. Tálaláskor a tetejét ízlés szerint még olvasztott mézzel is meglehet csorgatni, de ettől el is tekinthetünk, mert a muffin anélkül is nagyon-nagyon finom.






Hozzávalók a diós karamellhez:

 8 dkg dió
4 dkg vaj
2-3 ek méz
őrölt fahéj

Tészta hozzávalói:

20 dkg liszt
5 dkg vaj
2 tk sütőpor
1/2 tk szódabikarbóna
8 dkg kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
1 db tojás
2,5 dl tejföl
fahéj






A diót apró darabokra összetördelni, majd egy serpenyőbe elkezdeni megpirítani. Pár perc után hozzáadni a vajat, majd a mézet, megszórni ízlés szerint őrölt fahéjjal, és kevergetve megkaramellizálni. Ezután levenni a tűzről és teljesen kihűteni.

Egy tálba beletenni a lisztet, a sütőport, a szódabikarbonát, csipet sót, ízlés szerint őrölt fahajat, és alaposan összekeverni.

Egy másik tálba beletenni a cukrot, a vaníliáscukrot, majd hozzáadni a puha vajat és jól kikeverni. Ezután hozzákeverni a tejfölt, majd az egész tojást is.

Végül a száraz keverékhez hozzákeverni a cukros-tejfölös.... masszát, majd fakanállal jó alaposan összekeverni.

A muffin formát kibélelni papírral, majd a feléig tölteni az összekevert masszával. Ezután rákanalazni 1-2 tk karamellizált diót, majd a maradék masszával befedni a tetejét. (szilikonos muffin formába nem kell papírt tenni)
Végül mindegyik muffin tetejére egy fél szem diót helyezni.

Előmelegített sütőbe tenni, majd 180 fokon 20-25 percig sütni.(én légkeverésnél 150 fokon, 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve rácsra helyezni a muffinokat, majd teljesen kihűteni.

Tálalás előtt a muffinok tetejét porcukorral megszórni, vagy ízlés szerint olvasztott mézzel megcsorgatni.

29 megjegyzés:

  1. IMÁDOM a baklavát, ez a muffin is mennyei lehet. Nagyon látványos az utolsó mézes fotó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édeskonyha, köszönöm!! A baklavát én túl édesnek találom, de a szirup nélkül szívesen megeszem. Ez a muffin nem túl édes, és ízre nagyon finom.

      Törlés
  2. Sosenem ettem még baklavát, de ez a muffin annyira csábítóóó! Nagyon szívesen bele harapnék ;)Az utolsó kép rettentően látványos és valóban csábító, de szerintem az úgy már nagyon édes lehet. Úgy minden nélkül egy pohár hideg tejjel tökéletes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündi, a baklava nagyon édes, már a cukros-diós tölteléke is, és aztán még egy sziruppal is le van öntve. A mézet csakis a hatás kedvéért csorgattam rá, mert úgy nekünk is nagyon édes lett volna. Egy pohár tej mellé, kitűnő!!!:)

      Törlés
  3. Tényleg nagyon jó recept!Várólistán kb. a 80. helyre kerül, nekem is annyi receptem összegyűlt már. De lehet, hogy beelőz másokat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz köszönöm. Na várólista nálam is van, vagy egy kilométer hosszú, de látom ezzel Te is így vagy.:)

      Törlés
  4. Milyen jó kis ötlet! Én is muffinokat sütök, de azokat még nem rakhatom fel mert Gesztenyéhez neveztem vele egy játékra. Azt hiszem ezt is kipróbálom majd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Barbi nem fogsz csalódni, mert nagyon finom. Kíváncsian várom a Te muffinjaidat, biztosan finomakat, és különlegeseket sütöttél.:)

      Törlés
  5. Én inkább ezt a muffint választanám mint a baklavát. Nagyon csinosak, szép magasra feljött a teteje is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika köszönöm. Ez a muffin nem édes, ezért nekem is jobban ízlett mint az eredeti baklava.

      Törlés
  6. Nagyon jól hangzik, imádom a dió-méz párosítást. Kipróbálom majd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti nekem is nagy kedvencem a méz-dió együtt, és biztosan Neked is ízleni fog így a muffin.

      Törlés
  7. Hallod Gizike, én szivesebben enném a Baklava muffinodat, pláne azon a képen, ahol gyönyörüen csorog a finom méz, mint a Baklava süteményt amiben rengeteg a méz, és borzasztóan édes. Jó kis recept...te mindig jöszz uj dolgokkal, és sok örömet hozol nekünk a finom receptjeiddel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elisabeth nagyon köszönöm!!! Én pedig nagyon szívesen megkínálnálak a muffinnal, kár hogy ilyen messze vagyunk egymástól. Az igazi baklavát én is túl édesnek találom, ez a muffin pedig még mézzel megcsorgatva sem volt nagyon édes.

      Törlés
  8. Nagyon guszta! Igen nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éva köszönöm!! Nagyon egyszerű, és nagyon finom. Még dió sem kell bele túl sok, igaz nekem szerencsére van még néhány kiló.

      Törlés
  9. Én sem ettem még sosem baklavát, de ez a muffin nagyon jónak tűnik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati, ha nem szereted a túl édes süteményeket, akkor nem is ízlene Neked sem, mert borzasztóan édes a baklava. Ez a muffin viszont csak annyira édes, amennyire mi szeretnénk.:)

      Törlés
  10. Nekem is jobban bejön ez a muffin, mint a túl édes, ragacsos baklava. A diós karamell nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, látom Te sem nagyon kedveled az émelyítően édes baklavát. A karamelles dió viszont nagyon finom, szerintem másfajta süteménybe is megállná a helyét. A maradékot mi gyorsan megettük, mert olyan finom.:))

      Törlés
  11. A baklava is várólistás nálam, de ez a muffin lehet hamarabb elkészül majd. Nagyon tetszik, főleg azon a képen ahol csorog a méz, hmmmm....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi köszönöm. Én a baklavát inkább kihagyom, mert túl édesnek találom. Majd megyek hozzád csipegetni, amikor megsütötted.:)

      Törlés
  12. Gizi, ez csúcsszuper! Nagyon jó kis muffin, igazán ragacsos, csudafinom lehet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla köszönöm!!! Nagyon finom, neked is ajánlani tudom, nem fogsz csalódni.:)

      Törlés
  13. Nagyon guszták! Szeretem a baklavát gondolom ebben sem csalódnék ízileg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikvi köszönöm. Biztosan nem csalódnál, igaz ez közel sem olyan édes mint a baklava.:)

      Törlés
  14. Szia!Én sem ettem még baklavát,de ez a muffin nagyon finom lett és ajánlom mindenkinek!Köszi Gizi :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Janka!
      Nagyon köszönöm hogy megírtad, és örülök hogy Neked is ízlett a muffin.:)

      Törlés