2011. július 22., péntek

Sárgabarackos pite újragondolva.




Végre ma sikerült annyi sárgabarackot leszednem a fáról, hogy elég volt egy pitébe. Persze kérdezhetné bárki, miért csak most, amikor már lassan leérik ez a finom gyümölcs. Ennek csakis az az oka, hogy egy két lábon járó szarka sajnos minden nap lelopkodta az érett barackokat. Most viszont már csak a fa tetején található párszem gyümölcs, így ha kicsit ügyeskedünk akkor az már mind a mienk lesz.:))) (mivel az a köcsög oda már nem tudd felmászni) Első gondolatom az volt hogy pitét sütök, de mivel a barackhoz sem a megszokott, egyszerűen leszedem, úton jutottam hozzá, így gondoltam a pitesütését is kicsit újragondolom. Végül azt ötlöttem ki, hogy befőttesüvegbe sütöm meg. Lehet kicsit furának tűnik ez az ötlet, de nekünk így még jobban is ízlett a pite. A tésztája ugyanolyan omlós mintha tepsiben sült volna, a töltelék pedig még sokkal zaftosabb. Végül elégedetten kanalaztuk ki az üvegből, mert hát azért mégis csak sikerült a saját baracktermésünkből összehozni legalább egy pitét.





Tészta hozzávalói:

15 dkg liszt
2 ek cukor
7,5 dkg margarin
1 tojás
1 mk vaníliaaroma


A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzáadni a cukrot és így is összemorzsolni. Ezután hozzáadni a vaníliaaromát és a tojást, majd gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrni.
Folpack fóliába csomagolni, majd 30 percre a hűtőszekrénybe tenni, pihentetni.

A hűtőből kivéve vékonyra kinyújtani, majd kibélelni vele a 2 db félliteres befőttesüveget.

Először az üveg méreténél egy kicsit nagyobb kört kell kivágni a tésztából, majd óvatosan belefektetni az aljába. Ezután a maradék tésztából, szélesebb csíkokat vágni és darabonként az üveg oldalára helyezni, úgy hogy kicsit kilógjon. (én 3 db tésztával takartam be az üveg oldalát)







Töltelék hozzávalói:

60 dkg sárgabarack
3-4 ek barna cukor
2 cs vaníliás cukor
őrölt fahéj
reszelt narancshéj (el is hagyható)
1 ek vaníliás pudingpor


A barackot ízlés szerinti méretűre feldarabolni, majd hozzáadni a barna cukrot, a vaníliás cukrot, az őrölt fahéjat, reszelt narancshéjat, a vaníliás pudingport és óvatosan összekeverni.

Ezután a tésztával kibélelt üvegekbe tölteni. Az üveg szélén kilógó tésztát az üveg szájához visszanyomkodni, majd a maradék tésztával berácsozni a tetejét.
Végül felvert egész tojással lekenni a tésztát.

Egy tepsibe alufóliát tenni, majd ráhelyezni a megtöltött üvegeket. Ezután előmelegített sütőbe tenni és közepes lángon, kb. 45 perc alatt szép aranybarnára sütni. (a sütési idő felénél a tetejére sütőpapírt helyezni, nehogy a tészta megégjen)




A sütőből kivéve, teljesen kihűteni az üvegeket, de a közepén a töltelék még így is langyos lesz.

Ízlés szerint kiskanállal, vagy villával fogyasztható. Tetejére még porcukrot is szórhatunk, de én ezt sajnos lefelejtettem róla.

9 megjegyzés:

  1. Csk bámulok hogy Te miket alkotsz.Jól néz ki és hát az íze biztosan szenzációs.A barackot nálunk is ellopták.Délelőtt megvolt délután azaz estefelé egy szem se, na mondtam a páromnak kivágjuk a fát mert évek óta ha terem a fa mi csak nézzük valaki mindig leelőz.

    VálaszTörlés
  2. Ilyenről még csak nem is hallottam! Érdekes, az íze biztos nagyon finom lehet!Ma sütöttem én is sárgabarackos sütit !

    VálaszTörlés
  3. Nyanyus!
    Köszönöm!! Nagyon finom lett, szerintünk jobb mint a tepsiben sütött pite. Igaz kicsit paráztam, hogy megsül-e rendesen, de szuper jó lett.

    Látom akkor együtt mérgelődhetünk. Tudod az bosszant a legjobban, hogy fényes nappal (nálunk éppen déli 12 óra volt) lopnak. Régebben a tolvaj legalább megvárta az estét, hogy senki ne lássa.:(((

    VálaszTörlés
  4. Éva!
    Nyugodtan próbáld ki!!! Semmi különleges nem kell hozzá, csak éppen befőttesüvegben kell sütni. Jó móka. Nagyon guszta lett a TE barackos sütid is.:)

    VálaszTörlés
  5. Vanocska!
    Köszönöm!!!! Neked is ajánlani tudom, meglátod nem fogsz csalódni benne.:)

    VálaszTörlés
  6. Bianka!
    Nagyon köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  7. De érdekes!!! Nagyon klassz. :)

    VálaszTörlés