2011. január 10., hétfő

Fügés pároltkáposzta.



A vasárnapi kacsasült mellé párolt káposztát terveztem, és mivel fejes káposztám volt itthon, így adott volt, hogy abból készítem el. Már éppen a káposztát vágtam össze, amikor eszembe jutott, hogy még az ünnepekre vettem aszalt fügét, és az egyik csomag olyan kemény volt, hogy képtelenség volt elrágcsálni. Gondoltam leszeletelem, és hozzáteszem majd a párolódó káposztához, mert elrontani biztosan nem fogja. Akkor még nem sejtettem, hogy milyen jó ötlet, és a káposztának remek íze lesz az édes fügétől. Nagyon finom lett!!! A finom ropogós kacsasült, és az édes fügés káposzta remekül illettek egymáshoz. Köretként még paszternák pürét készítettem, mely szintén illett ehhez a párosításhoz. Most készítettem fügés káposztát először, de azt már tudom, hogy nem utoljára. Mindenkinek bátran merem ajánlani, biztosan nem fog csalódni ha elkészíti.








 Hozzávalók:

1 kisebb káposzta
1 db vöröshagyma
4-5 ek méz
2 dl édes fehérbor
csipet só
2 db babérlevél
1 cs aszalt füge
olívaolaj


A káposztát vékonyra leszeletelni, majd enyhén besózni, és kicsit állni hagyni.
A hagymát megpucolni, félbevágni és vékonyan felszeletelni.

Egy edénybe beletenni a mézet, habosodásig melegíteni, majd beleönteni egy kevés olívaolajat. Ezután hozzáadni a felszeletelt vöröshagymát, és elkezdeni párolni.
Amikor már kicsit összeesett, hozzáadni a jól kinyomkodott káposztát, összeforgatni, majd felönteni a borral. Ezután beletenni a babérlevelet, és lefedve elkezdeni párolni.

Közben ízlés szerinti méretűre feldarabolni a fügét, majd a félig megpárolódott káposztához keverni.
Lefedve, néha óvatosan átkeverve, szép lassan puhára párolni.

Közben ha szükséges, még egy kicsi bort önteni alá, és ízlés szerint mézzel, vagy egy pici cukorral utána ízesíteni. (mi édesebben szeretjük, így én édesítőszerrel még kicsit utána ízesítettem)

Tálaláskor sültek mellé köretként kínálni.

10 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó lehet Gizike,tuti ha alkalom nyílik kifogom próbálni ,és a tányéron az egész,na ebből kérek szépen:-)

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos ötlet! Hmm, még kicsi borocska is befigyel :-)

    Attól a combos fotótól teljesen kész vagyok...

    VálaszTörlés
  3. Gizikém!Ez megint egy gasztronómiai remek amit alkottál!:-)Nagyon finom lehet!
    A palacsinta tésztájától először én is féltem, de nem is érezni, hogy az egyik fele nincs megsütve, mert olyan mintha átsülne.

    VálaszTörlés
  4. Nahát micsoda ötlet!
    Nagyon gusztusos!

    VálaszTörlés
  5. Ditta!
    Nem fogod megbánni, mert nagyon finom.Már küldöm is tányérostul.:)

    VálaszTörlés
  6. Viki!
    Köszönöm!!! Tudom te is szeretsz borral főzni, én is, még a végén ránk fogják hogy iszunk.:))))
    Te a fotótól voltál kész, én meg attól ami rajta volt, hát nem diétás az tuti, de isteni finom.:))

    VálaszTörlés
  7. Nelli!
    Nagyon köszönöm!!! Próbáld ki meglátod, milyen finom így a káposzta.

    Ezek után biztosan megsütöm a palacsintát. Köszönöm, hogy megírtad.:)

    VálaszTörlés
  8. Bianka!
    Ha szereted a fügét, neked is biztosan ízlene.:)

    VálaszTörlés