2009. december 6., vasárnap

Aszalt gyümölccsel töltött szűzpecsenye


A mai ebédünk már teljesen ünnepi hangulatban készült. Volt még a hűtőben szűzpecsenye, így most azt töltöttem meg aszalt gyümölcsökkel. Sütés előtt a gyümölcsöt vörösborban áztattam, majd fahéjjal és szegfűszeggel megszórva töltöttem a húsba, végül pedig mézzel kentem meg. Ettől igazi karácsonyi illatok terjengtek a lakásban. Ezt a receptet, máskor karácsonykor ünnepi ebédként szoktam feltálalni, de mivel idén másként alakul a főzés az ünnepek alatt, így ma kerítettem rá sort. Krumplipürével tálaltam, ami szerintem remekül illik hozzá.



1 db szűzpecsenye
aszalt szilva
aszalt sárgabarack
mazsola
szegfűszeg
fahéj
méz
őrölt fehérbors
szerecsendió
majoránna
bazsalikom
1.5 dl édes fehérbor
2-3 dl édes vörösbor

A vörösbort meglangyosítani, majd beletenni az aszalt gyümölcsöket és ázni hagyni, hogy jól megszívják magukat.
A húst középen kicsit bevágni, majd húsklopfolóval óvatosan kiklopfolni. Mindkét felét besózni.
Ezután ráhelyezni a lecsepegtetett gyümölcsöket, és megszórni egy kevés fahéjjal és szegfűszeggel.(ne sok kerüljön rá, mert túl intenzív az ízük) Végeit kicsit felhajtani, majd feltekerni. Ha szükséges hústűvel átszúrni, hogy ne nyíljon szét.
Egy tepsit kikenni margarinnal, majd belehelyezni a húst. Megszórni ízlés szerinti fűszerekkel és aláönteni a fehérbort. Fóliával lefedni, és előmelegített sütőben, közepes lángon kb. egy óra alatt puhára párolni.
Ha már megpuhult, a fóliát levenni és olvasztott mézzel megkenni. Visszahelyezni a sütőbe és szép pirosra sütni. Tálalás előtt kicsit hagyni hűlni, mert úgy könnyebben lehet szeletelni.
Krumplipürével tálalni.

8 megjegyzés:

  1. Ez bizony nagyon finom lehetett! Szeretem a gyümölcsös husikat :)

    VálaszTörlés
  2. Ancsika!
    Valóban nagyon finom volt!! Én is szeretem különböző gyümölccsel készíteni!!

    VálaszTörlés
  3. Ez aztán a mennyei ünnepi fogás! El tudom képzelni azokat az illatokat! Különösen fenném a fogam a szafttal lecsorgatott krumplipürére..Hmmm... :))

    VálaszTörlés
  4. Nyamm! Szentestére jöhet is! Vagy még előbb. Talán most azonnal!! :))

    VálaszTörlés
  5. Megyek eszem valamit, mert a recept olvasása közben nagyon megéheztem. Nem csoda, hisz olyan guszta a husi. Van még két szűzpecsenye a hűtőben, csak annyi a gondom, hogy a gyermekem nem szereti a hús+gyümölcs párosítást.

    VálaszTörlés
  6. Yasmine!
    Illatok is és a krumplipüré a szafttal, is isteni volt!!:)

    VálaszTörlés
  7. Gasztoboszi!
    Már küldöm is neked a kóstolót belőle!!

    Kiskukta!
    Köszönöm!!!:)

    Trhini!
    Az egyiket süssed meg így, és lehet a gyerkőcök is kedvet kapnak hozzá!!!

    VálaszTörlés