2025. június 28., szombat

Tojássaláta mascarponés tojáskrémmel.

 


Szeretem a tojássalátát, és már többféle változatban készítettem. Ez pl. egyszerű tojássaláta, melyet pikk-pakk elkészíthetünk, és ízlés szerint reggeli, vagy éppen vacsorára kínálhatjuk. A nyári időszakban azért érdemes csakis annyit készíteni, amennyit egy evésre megeszik a család. Házi kolbásszal, sonkával, paradicsommal...... nagyon finom.




Hozzávalók:

5 db főtt tojás

10 dkg mascarpone

1 ek tejföl

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

  

A tojásokat vágjuk félbe, majd óvatosan emeljük ki a sárgákat. 

A fehérjét vágjuk fel ízlés szerinti kockákra.

A tojássárgát tegyük egy tálba és villával nyomkodjuk össze.  

Ezután adjuk hozzá a mascarponét, a tejfölt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük alaposan össze. (a tejfölt két részletben adjuk hozzá, nehogy túl lágy legyen a krém)

Ezután óvatosan keverjük össze az előzőleg feldarabolt tojásfehérjével, majd tegyük be a hűtőbe 1-2 órára, hogy az ízek jól összeérjenek.



Tálaláskor kínálhatjuk pl. reggelire vagy éppen vacsorára, de a húsvéti asztalon is megállja a helyét. Ízlés szerint még keverhetünk hozzá apróra vágott snidlinget, vagy éppen lila hagymát  is.


6 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet, és az a kolbász, sonka, az is valami gyönyörűség! Tojáskrémet én is szoktam csinálni, általában egy kis vajjal, mustárral szoktam kikeverni, és a snidling is nagyon jó hozzá.
    Finom, hűs reggeli és vacsora, ilyenkor nyáron nagyon jól eshet. És egy kis kovászos uborkát is el tudok képzelni mellé 😋.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katikám, nagyon köszönöm! Nagyon finom volt, nem is kívántunk más, nehéz ételt vacsorára. Paradicsom, paprika volt hozzá, de jó ötlet a kovászos uborka is, azt is szeretjük.

      Törlés
  2. Nagyon guszta és finom lehet ! A tojássalátát csak úgy magában is szívesen elfogadnám .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, nagyon köszönöm! Én is szeretem csak úgy magában is enni.... esetleg egy kis csemege uborkával.

      Törlés
  3. Egy újabb profi fotó, remekül néz kis az összeállítás! Frissítő lehet ebben a melegben falatozni belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a dicséretet.... egyszerű és finom volt, mi nagyon szeretjük.

      Törlés