2018. június 11., hétfő

Sajtos csirkemell kapros zöldbabpürével.




A krumplipürét ugyan szeretjük, de azért néha kell egy kis változatosság köretek terén a sültek mellé... Mivel megjelent a piacokon, és a zöldségesek polcain a zsenge zöldbab, így gondoltam teszek egy kísérletet, és zöldbabpürét készítek a sajtos csirkemell mellé. A püré lehetséges hogy látványra hagy egy kis kívánni valót maga után, de az íze nagyon finom volt. A zsenge babhoz pedig nagyon jól illett a kapor, melyet nem sajnáltam ki belőle....





 Hozzávalók a sajtos csirkemellhez:

2 db csirkemell filé
10 dk reszelt sajt
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)
2 csipet szerecsendió
1kk majoránna
1 kk kakukkfű
3 ek Vénusz étolaj


A húst ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg 2 evőkanál olajjal, helyezzük rá az előzőleg befűszerezett csirkemellet, és csorgassuk rá a maradék olajat. (én úgy spicceltem meg az olajjal, hogy mindenhol érje)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük a húst kb. 20 percig, majd szórjuk meg a reszelt sajttal, és addig süssük, míg a sajt szépen ráolvad a húsra.




Kapros zöldbabpüré hozzávalói:

50 dkg zöldbab (lehet fagyasztott is) 
1 csokor kapor
1 db vöröshagyma
10 dkg vaj
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)


A zöldbabnak vágjuk le a két végét, húzzuk le a szálkás részt, majd daraboljuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A kaprot csipkedjük le a szárról, majd vágjuk fel apróra.

Ezután tegyük egy edénybe a feldarabolt zöldbabot, a vöröshagymát, és az apróra vágott kaprot, öntsük fel enyhén sós vízzel, majd főzzük puhára.

Amikor a zöldbab már puhára főt, öntsük az egészet egy szűrőbe, majd alaposan csepegtessük le. 

Ezután botmixerrel pépesítsük, majd adjuk hozzá a felkockázott vajat, sózzuk, borsozzuk, és keverjük simára. Tálalásig tartsuk melegen.




Tálalás előtt a csirkemellet ízlés szerint szeleteljük fel, helyezzük tányérra, kanalazzuk mellé a kapros zöldbabpürét, majd úgy kínáljuk.

1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 444 kcal

Fehérje: 41 g

Zsír: 25 g

Szénhidrát: 12 g


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése