2017. december 14., csütörtök

Piskótatekercs lekváros-habos krémmel.




A lekváros piskótatekercs nálunk, de gondolom másnál is örök kedvenc. Emlékszem régebben szinte nem múlt el úgy hét, hogy ne sütöttem volna. A piskóta tészta most is ugyanaz, viszont a lekvár helyett, egy finom krémmel töltöttem meg, melybe szintén került pár kanál lekvár is. Így a legegyszerűbb krémes sütemények csoportjába tartozik ez a piskótatekercs, melyet a közelgő karácsonyi ünnepekre is megsüthetünk. A krémbe ízlés szerint keverhetünk sárgabarack, szilva, eper..... vagy mint én tettem cseresznyelekvárt.





 Piskótatekercs hozzávalói:

12,5 dkg porcukor 
1 cs vaníliás cukor
4 db tojás (nagy)
12,5 dkg liszt 
2 ek forró víz


A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és pár perc alatt, robotgéppel keverjük jó habosra.

Amikor már jó habos, állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig.

A lisztet szitáljuk hozzá a cukros-tojásos habhoz, majd fakanállal, óvatosan keverjük, forgassuk össze.

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen kenjük rá a masszát. (kb. 37x33 cm-es gáztepsi)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb.15 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)
 
Egy nagyobb sütőpapírt enyhén szórjunk meg liszttel, majd a sütőből kivett tésztát, rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt, majd egy nedves konyharuhával takarjuk le a tésztát. (a konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nedves legyen)

Amikor a tészta már éppen csak langyos, vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapírral együtt tekerjük fel, majd úgy hagyjuk teljesen kihűlni. (én legalább kétszer ki és fel tekerem, majd hagyom teljesen kihűlni)




 Lekváros-habos krém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
2-3 ek lekvár (nálam cseresznye lekvár)
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 dl Hulala (v. habtejszín +habfix)


A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a mascarponét, a lekvárt, majd keverjük jó habosra. (a lekvár ízlés szerint lehet sárgabarack, szilva, eper.... én pl cseresznyelekvárt adtam hozzá)

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá az előzőleg simára kevert krémhez. (apránként keverjük hozzá a habot, nehogy túl lágy legyen majd a krém, ezért lehet nem kell mind)

A teljesen kihűlt piskótát tekerjük ki, egyenletesen kenjük meg a krém 2/3 részével, majd tekerjük fel.

A maradék krémmel vonjuk be tekercset, majd ízlés szerint szórjuk meg tortadarával, esetleg reszeljünk rá csokoládét.

Ezután tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek kellően összeérjenek.




Tálalás előtt vegyük ki a süteményt a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.

 FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése