2013. április 4., csütörtök

Almatorta.



 Mint a képen is látszik, bizony ez az almatorta nem éppen most készült. Akkor még ősz volt, sütött a nap, és hullott a falevél a fákról. Kérdezhetnétek akkor miért pont most osztom meg ezt a receptet. Ennek csakis egy oka van, valahogy teljesen megfeledkeztem róla, és csak véletlenül találtam rá a fotókra. Viszont a torta maga olyan finom volt, hogy gondoltam így utólag azért megérdemel egy posztot. Almát pedig egész évben meglehet vásárolni, és a többi hozzávaló is könnyen beszerezhető bármelyik évszakban. Mivel közeleg a hétvége, így minden almás sütemény kedvelőt arra biztatnák, hogy tortára fel!!






Tészta hozzávalói:

25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
1 tojás
1 ek kristálycukor
csipet só
40 ml hideg víz



A lisztet elkezdjük összemorzsolni a hideg vajjal, majd amikor már kellően morzsalékos hozzáadjuk a csipet sót, a cukrot, a tojást, és a fele mennyiségű vizet. Ezután gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a tésztát. Közben ha szükséges, akkor apránként hozzáadagoljuk a maradék hideg vizet is.

A simára gyúrt tésztát ezután kinyújtjuk, majd kibélelünk vele egy 24 cm-es piteformát. Ezután 30 percre betesszük a hűtőbe, hogy kellően lehűljön.
Közben elkészíthetjük a tölteléket.



Töltelék hozzávalói:

25 dkg ricotta (v. túró)
15 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
reszelt citromhéj
2 db tojás
0,5 cs vaníliás pudingpor


2-3 db alma a tetejére

2-3 ek méz a lekenéshez


A ricottát keverjük össze a porcukorral, a vaníliás cukorral, a puding porral, a reszelt citromhéjjal, és a tojások sárgájával.

A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a ricottás masszához.

Az almákat vágjuk fel vékony szeletekre, majd csepegtessünk rá citromlevet nehogy megbarnuljon felhasználásig.

A piteformában lévő tészta alját villával szurkáljuk meg, majd öntsük bele a tölteléket. Ezután rakjuk ki a tetejét az almaszeletekkel.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35-40 percig.

A mézet melegítsük fel, majd a sütőből kivett torta tetejét kenjük le vele.

Tálalás előtt hagyjuk langyosra hűlni, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.

4 megjegyzés: