2013. április 29., hétfő

Zsályás párolt vörös káposzta.



Néhány héttel ezelőtt a legújabb szakácskönyvemből az "Egy falat Franciaország"-ból készítettem el a zsályás sertésszeleteket, melyhez köretként a szintén zsályás párolt káposztát ajánlott a szerző. Mivel nem csak a hússzeletek keltették fel az érdeklődésemet, hanem a párolt káposzta is, így természetesen elkészítettem, és a kettőt együtt tálaltam. Akkor valahogy csak a hússzeletek receptjét osztottam meg, pedig a káposzta is megérdemel egy posztot, mert igen csak finom. Párolt káposztát már többféleképpen készítettem, ez a változat viszont annyiban eltér, hogy fokhagymával, zsályával, és szegfűszeggel van ízesítve.
A szintén zsályával ízesített, szaftos hússzeletkehez pedig igazán jól illett ez a párolt káposzta.



Hozzávalók:

1 kisebb vörös káposzta
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db alma
1 ek balzsamecet
1/2 ek zsálya (szárított)
2 dl vörösbor
5-6 db szegfűszeg
2-3 ek cukor (v. édesítőszer)
őrölt bors
5 dkg vaj


A káposztát vágjunk fel vékonyra, majd szórjuk meg 1/2 ek sóval és alaposan keverjük össze. Hagyjuk kb. fél órát állni, majd alaposan nyomjuk ki a levét mielőtt elkezdenénk párolni.

Egy edénybe hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát, és kezdjük el párolni. Közben szórjuk meg a cukorral, és úgy pároljuk tovább. Amikor már üvegesre párolódott, adjuk hozzá a szintén apróra felvágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva a levétől kinyomkodott káposztát, és a vékony szeletekre vágott almát. 

Ezután szórjuk meg ízlés szerint őrölt borssal, adjuk hozzá a szegfűszeget és a zsályát, majd öntsük hozzá a bort, és a balzsamecetet.
Keverjük alaposan össze, majd fedjük le az edényt, és lassú tűzön pároljuk puhára a káposztát. (párolás közben többször keverjük át, ha szükséges akkor fűszerezzünk utána, és a folyadékot pótoljuk)

Tálaláskor sült, töltött húsok mellé kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése