2010. november 20., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Füstölt sajttal töltött csirkemell baconbe tekerve.


Megint itt a hétvége, szinte észrevétlenül robognak el a napok egymás után. A hétköznapokban is gondot okoz, mi is legyen az ebéd, de szerintem hétvégén ez még csak fokozódik. A feltett kérdésre, hogy mit is főzzek, a válasz általában az, hogy valami finomat. Ezzel aztán kivagyok segítve, de gondolom a háziasszonyok java része így van vele. A hűtő átvizsgálásakor került a kezembe a csirkemell, na a hús már megvolt, csak még az elkészítésén gondolkoztam egy kicsit. Aztán beugrott, hogy van itthon füstölt sajt, így azzal töltöttem meg, és hogy még ízletesebb legyen baconbe tekerve került a sütőbe. Köretként szintén sütőben sütöttem hozzá krumplit. Nagyon finomra sikerült az ebéd, most jóllakottan itt írogatok, abban bízva, hátha másnak is sikerült alapötlet adnom a főzéshez.

csirkemell
füstölt sajt
bacon

őrölt fehérbors

A csirkemellet jó alaposan megmosni és jól lecsepegtetni. Közepét egy éles késsel felszúrni, majd beletölteni a szélesebb csíkra vágott füstölt sajtot. Hústűvel átszúrni, hogy a sajt sütésközben ne tudjon kifolyni.

Ezután mindkét oldalát óvatosan megszórni sóval (figyelni arra, hogy a szalonna is sós) és őrölt borssal.

Végül betekerni a baconcsíkokkal, majd enyhén beolajozott tepsibe egymásmellé helyezni.
Előmelegített sütőbe, közepes lángon szép pirosra sütni. Annyi idő alatt, ameddig a bacon szép pirosra sül, a hús is kellően átsül, jó szaftos marad és nem szárad ki.

Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínálni hozzá. Én sütőben sült krumplival tálaltam.

12 megjegyzés:

  1. Imádom!!!:) mindig olyan jó ötleteket adsz,köszönöm!!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon fini lehet!:-)Köszi az ötletet!

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon fincsi lehet.Jó ötleteket adsz így hétvégére!

    VálaszTörlés
  4. Hú, ez nagyon fincsi lehet! Köszi az ötletet, ki fogom próbálni. :))

    VálaszTörlés
  5. Andi!
    Örülök hogy tetszik az ötlet. Én is imádtam!!:))

    VálaszTörlés
  6. Nelli!
    Biztosan neked is ízlik majd.:)

    VálaszTörlés
  7. Belly!
    Nagyon finom!! Hétvégén még nehezebb eldönteni, mit is főzzünk, így örülök hogy tetszenek az ötleteim.:)

    VálaszTörlés
  8. Szemirámisz!
    Nem fogod megbánni, gyorsan elkészül és valóban finom.:)

    VálaszTörlés
  9. Nyami nyami, ez valami istenien néz ki. A képre nézve összfutott a nyál a számba.

    VálaszTörlés
  10. Cseréljünk, el tudnám képzelni ebédre :)

    VálaszTörlés
  11. Angéla!
    Köszönöm!! Nagyon finom, megér egy próbát.:)

    VálaszTörlés
  12. Bianka!
    Oké, én benne vagyok cseréljünk!!!!!:))

    VálaszTörlés