2010. szeptember 16., csütörtök

Tojásos leves és mákos tészta.


Már nagyon régen készülök tojásos levest főzni, mert valahogy sajnos az ilyen egyszerű ételek lassan teljesen feledésbe merülnek. Ma reggel úgy döntöttem, hogy nem csinálok nagy facnit az ebédfőzésből, csakis valami gyors és egyszerű ebédet fogok készíteni. Így aztán eszembe jutott megint a tojásos leves, és mellé a mákos tésztára esett a választásom. Mindkettő igen egyszerű, gyorsan elkészíthető és még nagyon finom is. Nem hiszem hogy volna olyan aki még nem főzte meg ezeket az egyszerű ételeket, így nem hiszem hogy külön receptre szüksége lenne bárkinek is. Inkább csak azt írom le, én hogyan készítem.

Tojásos leves:

Egy edénybe elkezdem felmelegíteni az olajat, majd megszórom egy pici liszttel és elkezdem pirítani. Közben szórok rá köménymagot, végül pedig megszórom egy kevés pirospaprikával. Felengedem vízzel és ízesítem sóval, ételízesítővel. Lassú tűzön kb. 15 percig főzöm, majd egy evőkanál mustárt elkeverek egy kevés levessel és állandó keverés mellett a levesbe csorgatom. Még párpercig tovább főzöm, és végül az egész felvert tojásokat szintén állandó keverés mellett a levesbe csorgatom. Jól kiforralom és párperc főzés után már készen is van.
Tálaláskor a tetejét petrezselyemzölddel megszórom. Kínálható még mellé pirított zsemlekocka, de én ettől most eltekintettem.



Mákos tészta:

Bevallom hogy van tésztagépem, de mostanság már olyan finom házi készítésű tésztát lehet vásárolni, hogy inkább úgy veszem. Ma is bolti tésztából készült. A tésztát enyhén sós vízbe kifőztem, majd hideg vízzel leöblítettem.
Egy edénybe vajat melegítettem, majd rátettem a lecsepegtetett tésztát, kicsit megsóztam és jól összekevertem. Végül rászórtam a cukorral, vaníliás cukorral, citromhéjjal összekevert darált mákot és jól összekevertem. Lassú tűzön átmelegítettem, majd porcukorral megszórva tálaltam. Ízlés szerint lekvárt is kínálhatunk hozzá, én pl. eperlekvárt kanalaztam még rá.

6 megjegyzés:

  1. De rég ettem mákos tésztát és én, hogy szeretem :)

    VálaszTörlés
  2. Szeretem a tojáslevest, nálunk viszonylag sűrűn van. Ez ilyen, ha anyu nincs otthon, előző nap ezt főz leves :D Mondjuk ő egészben töri bele a tojást, így is lesz benne sok "cafat". Sok helyen rongylevesként emlegetik.

    VálaszTörlés
  3. Bianka!
    Már nálunk is nagyon régen volt, lehet ezért ízlett annyira.:))

    VálaszTörlés
  4. Araniel!
    Régen nálunk is sűrűbben volt, de mostanában olyan ritkán főzök levest. Én is csináltam már úgy is, és nálunk is rongylevesnek hívják.:))Nagyon szeretem.:))

    VálaszTörlés
  5. Tojásleves!!!De régen ettem,pedig nagyon,nagyon szeretem :)
    tésztában inkább a diósat :)

    VálaszTörlés
  6. Ma épp tojáslevest fogok készíteni ebédre, én imádom. Én még soha nem tettem bele mustárt, most kipróbálom.

    VálaszTörlés