2010. augusztus 18., szerda

Őszibarackos leveles.




Valami igen gyors, egyszerű és finom nassolni való elkészítésére volt ma csak időm. Így nem is készíthettem volna mást mint leveles tésztát gyümölccsel. Nagyon finom édes őszibarackok mosolyogtak rám a kosárból, gondoltam éppen jók lesznek egy kis mascarponés-mogyorós töltelékkel a tésztához. Tetejére még egy kevés mandulát is szórtam és a végeredmény, hát hogy is mondjam, isteni finom volt!!!! Alig győztük kivárni, hogy kihűljön, már neki is láttunk az elfogyasztásának és pillanatok múlva, már csak az üres tányérok mosolyogtak vissza ránk.






1 cs leveles tészta
4-5 db őszibarack
15 dk mascarpone
porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 db tojás
karamellizált mogyoró (Lidl-ben kapható)
mandula forgács


Az előrenyújtott leveles tésztát 6 részre vágni.
A mascarponét ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, vaníliás cukorral és a karamellizált mogyoróval jól kikeverni.
A tésztalapok közepére kenni a krémet, majd szeletelt őszibarackot helyezni a tetejére. Végül mandulaforgáccsal megszórni és a szabadon maradt tésztát, felvert tojással megkenni.
Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni. (én légkeverésnél, 160 fokon sütöttem)
Tálaláskor a tetejét porcukorral megszórni, és lehetőleg langyosan fogyasztani.

8 megjegyzés:

  1. Huh de nagyon jól néznek ki!
    Nagyon finomak is lehetnek ;)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki, megsült a barack is?

    VálaszTörlés
  3. Gondolkodtam én is ilyesmin, és erre tessék! :) Már nem is kell tovább agyalni, itt egy tuti recept. Köszi Gizi! :)

    VálaszTörlés
  4. Livi!
    köszönöm!! Bizony nagyon finom volt.:))

    VálaszTörlés
  5. Jutka!
    Köszönöm!! Igen ennyi idő éppen elég a baracknak is, nyugodtan próbáld ki.:)

    VálaszTörlés
  6. Ami!
    Én köszönöm, nagyon aranyos vagy.A mascarponé szerintem még dióval, is finom. Várom hogy te mit hozol ki belőle.:))

    VálaszTörlés
  7. Mesés finomság, nagyon ennék belőle.

    VálaszTörlés
  8. Bianka!
    Én szívesen küldök neked!! Sőt ha ezt tudom, tegnap éppen Pesten jártam, vittem volna neked belőle.:)

    VálaszTörlés